Ötméteresekkel megnyertük a döntőt az isztambuli ifjúsági világbajnokságon.
Ijfúsági vb, Isztambul (Törökország)
Döntő
Botrány
Nem lehet elmenni szó nélkül amellett, amit az ifjúsági vb rendezői műveltek tájékoztatás helyett, s amire a vasárnapi döntő végén tették fel a koronát.
Normális, hogy a vb ma is csak félig kész hivatalos honlapján, a címlapon július 22-i az (első és egyben) "utolsó hír", s a verseny záró napján kerülnek fel az eredmények (az első napiak is)?
Elfogadható, hogy élő videostreamet ígérnek, azt el is kezdik, csak éppen nézhetetlen minőségű, s kritikus pillanatokban gyakran meg is szűnik létezni, hang pedig egyáltalán nincs?
Törödjünk bele abba, hogy ha éppen nézhető az élő közvetítés, rendszeresen hosszú percekig kitakarják az egyik kaput a két csapat összeállításával?
Ne őrüljünk meg, amikor azt látjuk, hogy a kamerát kezelő ember nyilván elment sörözni, ugyanis a labda rendszeresen kimegy a képből, de nem követi, így fogalmunk sincs, mi történik éppen a kapu előtt?
És végül, - ez már tényleg botrány, - amikor 5:5-tel véget ér a döntőben a rendes játékidő, és elkezdődik az ötméterespárbaj, folyamatosan a bal oldali kaput mutatják, az ott várakozó Vogel Somával. Hang nincs, így amikor megérkezik a spanyol, hogy dobjon, nem tudjuk, hogy valójában már 1:0 az állás, mert a túloldalon bedobtuk az elsőt, csak azt se nem látta, se nem hallotta senki a monitor előtt... (Igaz, az eredményjelzőn változik az állás, de ennek nem lehet tudni az okát.) Innentől kezdve becsapott tízezrek nézik az "élő közvetítést" és nem értik, minek örül a magyar csapat a negyedik bedobott ötméteres után, amiről később kiderül, hogy az már az ötödik volt...
A rendezők most biztos veregetik egymás vállát: milyen jó kis vb-t csináltunk, a FINA meg hagyja, asszisztál ehhez. Lehet, nem is tudnak azokban a magasságokban arról, milyen bosszúságot okoztak itt 9 napon át tízezreknek.
Na ez a baj, (többek között) ezért nem lesz ennek a sportágnak a felemelkedéséből semmi... :-(
G.: Kiss K. 2, Lovas, Hornyák, Vadovics - az ötmétereseknél a magyar góllövők sorrendben: Csacsovszky, Szatmári, Nagy Á, Manhercz K., Kiss K.
A mérkőzés alakulása:
1:0/1:1, 1:2, 2:2, 2:3//2:4, 3:4/4:4, 4:4, 5:4, 5:5 - az ötmétereseknél a spanyolok kezdtek és Vogel Soma mindjárt az elsőt megfogta, ezzel megalapozta a végső győzelmet.
A találkozónak két sorsdöntő pillanata volt. Az utolsó negyed elején, 4:3-as spanyol vezetésnél az egyébként végig kiváló teljesítményt nyújtó Vogel Soma ziccert védett, majd nem sokkal ezután egy eddig nem játszott emberelőnyös figurát mutatott be sikerrel a magyar csapat, ezzel egyenlített és egyben lelkileg megtörte az ellenfelet.