Annyiszor megfogadtam már, hogy nem bonyolódom bele a vitába, mert eleinte úgy tûnt, hogy fõleg a lemezgyûjtõk fóruma ez a hely, de ahogy lassacskán kezdem megismerni a társaságot, látom azért van itt zenész feleség, sõt újabban „szintén zenész” kolléga is, akik kicsit más rálátásban látják a dolgokat. Szegény SZ.O. lassan átveszi a hajdan már alaposan kivesézett Swift kisasszony szerepét, de nem baj ez, hiszen ezért jött létre ez a fórum. Mint mindenki (bevallja, vagy sem), én is magamból indulok ki. Ha valaki tudja, akkor én igen, hogy milyen nehéz ebben a kis országban – zenekar alapítás céljából – összeszedni 4-5 olyan embert aki hasonló elhivatottságot érez a stílus iránt, jól játszik, teszem azt pedal steel gitáron, meg tud jelenni a színpadon, és a tetejébe még olyan akcentussal énekli a countryt amihez kevés már az Oxford English. Mert azért uram bocsá’ hallottam én már angolul énekelni olyan country zenekart, ahol talán mégis csak jobb lett volna ha a magyarnál maradnak!!! Na mindegy, nem ez a lényeg. SZ.O. klipjéhez visszatérve átéreztem a régi gondokat: nem elég az õ elhatározása, hogy most átmegyünk countryba. Ott van még a rendezõ, az operatõr, a producer, a……..soroljam? Vajon õk is ugyanolyan fanatikus country rajongók mint mi??? Ha nem, (márpedig a produkció elárulja, hogy nem), akkor itt a végeredmény….
A dolog kétélû: ha a klip a médiákba kerül, akkor ismét adtunk egy nagy pofont az igazi country zenének, mert a -médiának hála- amúgy is tájékozatlan magyar nézõ ezennel ismét elkönyveli, hogy ez a country!?...akkor ebbõl legközelebb nem kér.
Ha meg igazán autentikusak akarunk lenni, akkor miért is fórumozunk mi egy amerikai stílusról magyar nyelven???? OK. I’m just kidding!
Szóval nyugi, higgyétek el nekem (korelnök lehetnék a társaságban) a country amerikát is megosztja. Óva intek mindenkit attól, hogy abba a tévhitbe essék, hogy ott mindenki country rajongó! Egy frászt! Az én barátaimnak is csak max. 40 százaléka. Ez van. Az egy másik világ, egy mûködõ világ.
El fórumozgatunk mi itt, és imádok mindenkit, aki egy kicsit hozzám hasonlóan már-már eszelõsen szereti ezt a zenét, de kérlek benneteket ne vegyétek túl komolyan a dolgot és ébredjetek fel. Ez Magyarország, és soha nem lesz Amerika. Szerezzetek kapcsolatokat, és igyekezzetek kijutni, ne higgyetek nekem! Azt látni, hallani kell. Aztán meg, ha hazajöttetek, ne beszéljetek senki másnak róla, csak itt a fórumon, mert csak az irígyeitek sorát szaporítjátok. (Ennyien talán még sosem voltak, mint most……..) Szép estét countrysok!!!!!!!