Nem is értitek igazán a tudományos élet finanszírozását. Nagyon ritka, hogy állami vagy kormányzati szinten komolyan hatni lehet arra, mit kutassanak. A jelenleg aktívan kutatott célterületeket elsõsorban 1. a legutóbbi ígéretes felfedezések, 2. az adott területen rendelkezésre álló szakembergárda képesítése és gyakorlata határozza meg. A kormányzat maximum keretet irányozhat elõ egy adott területre, de a keretet is szakemberek jelölik ki, õk pedig igyekeznek a várható nyereséget (tudományos eredményeket) maximalizálni. Mindenki tudja, hogy hirtelen nem fog minõségi kutatás megjelenni egy adott területen attól, hogy oda sok pénzt öntünk. Ha holnaptól pályázatot írunk ki az antigravitáció kutatására, akkor évek-évtizedek múlva jelennének meg az elsõ minõségi munkák, mert valaki okos embernek rá kellene állnia a témára, el kellene gondolkodnia rajta és eredményeket kellene produkálnia. A kutatónak se mindegy, mit kutat. Versenyt fut az idõvel, a publikációi számával, a kollégákkal, pályázatokat ír és szentségel, ha évek mentek el egy mellékvágánnyal. Nem fog belevágni valamibe, ami nagyon rizikós, csak ha a várható nyereség (mondjuk Nobel-díj) megéri a befektetett energiát. Ma már csak a szakmák nagy öregjei tehetik meg, amit anno Einstein, hogy elvonulnak 15 évre valahova, és valami érdekes problémán rágódnak. Ha pedig eljutottak odáig, akkor lesz elég szimatuk hozzá, hogy észrevegyék, mivel lehet foglalkozni és mivel nem. Az antigravitációval és társaival mindenki úgy van, hogy legeslegelõször az elméleti lehetõségét kellene belátni.