Pár dolog amit másik topik témáját illetõen írtam, nem tudom ki miket gondol ezekrõl :)
"egy másik dolog, hogy a gyógyszerek témáját illetõen eszembe jutott a Bioetika óra múltkori vendégelõadója, a Solvo biotechnológiai cég vezérigazgatója (õk ott vannak a tanszék felett),
hogy ugye az orvostudomány csak szerek hatásait jegyezte csak fel és hasznosította (megfigyelésbõl ugye hogy ez a gyökér meg egy szer erre meg arra a betegségre jó) és nem a beavatkozási helyet, ill. hogy sok közülük csak tüneti szinten kezel.
beszélt számokról hogy mittomén a gyógyszerek 60%-kának nincs semmilyen hatása. És hogy a biotech fejlesztéseknek köszönhetõen majd az Összes gyógyszer összesen 400 ismert targetpontja kb 6000 targetre fog bõvülni, vagyis ezekben az évtizedekben- századokban olyan hatalmas áttörés lesz majd ugye folyamatban, ami a több ezer éves orvostudományt egy suhintással fogja maga mögé utasítani ezen a téren"
"ja és még nyilván az is fontos e téren hogy klinikán végrehajtható genom vizsgálattal elõrejelezhetõ az egyéni kialakuló betegségek típusa és kialakulásának valószínûsége az adott életkorban! Magyarul az eddigi általános gyógyítás helyett -> az adott egyénre megszabott gyógyítás megléte (mint ahogy tudjuk hogy egyetlen gyógyszerre teljesen máshogy reagálhat 2 személy)
Genetikai beavatkozások terén aggodalmak, kérdések hogy meddig mehetünk el (fajnemesítés), mivel megtehetjük ezzel akár hogy ne legyenek asztmás emberek, és ezzel az erõvel azt is hogy kék legyen a gyerek szeme stb. magyarán hol a határ.
Hogy kié az egyén genetikai információja? Az egyéné? A társadalomé? Hiszen egy beavatkozás következményeket szül az egész társadalomra vonatkozóan, és az egyén felelõsséggel tartozik!
Meg mondta a vezérigazgató hogy nem érti miért tekintik annyira természetellenesnek a GM növényeket, mikor tudatosan cserélünk ki egy gént amirõl tudjuk hogy mit csinál, mint ahogy ezt a növényeken megteszik masszív radioaktív sugárzással, hogy spontán mutáció következzen be.
Hogy az aszpirint meg pár ilyen elsõ gyógyszert a mai eljárás szerint nem is lehetne engedélyeztetni.
Meg a betegjogról pár gondolat. Orvosi kezelés visszautasítása. (Jehova tanúi felekezet pl. visszautasítja a vérátömlesztést, vagy a szülõ megtagadja a gyermekének szánt vérátömlesztést (ilyenkor az orvosok megteszik, viszont közvetlen életveszélyben mégis átömlesztik a vért).
Mennyire megengedhetõ az hogy a szülõ eldöntse azt hogy kapjon, vagy ha úgy akarja, ne kapjon a gyereke védõoltást (mivel a többi gyereket is veszélyezteti).
Voltak példák -
- alsó felüknél összenõtt sziámi ikrek, az egyik szíve látta el a másiknak a testét is - ha eggyüttmaradnak, meghalnak, ha szétválasztják õket, akkor meg milyen elgondolás alapján vehetjük el szándékosan a másik gyerektõl az életet. A szülõk mélyen vallásosak voltak, nem engedélyezték a mûtétet "hadd legyen az Isten akarata szerint" -> bírósági per lett belõle, végül mégis szétválasztották õket, utólag a szülõk bevallották hogy örülnek hogy egy gyerekük életben maradt.
- egy gyereket alapvetõen eszközként hoztak létre, hogy a kistestvér egy speciális halálos betegségbõl mentse meg a bátyját (a donornak genetikailag hasonlónak kellett lennie, de ez más tényezõtõl is függött, és ez nem mindig jött össze)
- azt csinálták hogy a szülõk adták az ivarsejteket, és sok emberiót létrehozattak abból a célból, hogy közülük válasszák ki azt az egyet, aki megfelel a bátynak, és õ szülessen meg. (a többi meg nyilván "ment a szemétbe")
És innentõl kezdve a pillanat meghatározásának kérdése hogy a megtermékenyítéstõl kezdve mikortól kezdõdik az ember élete?
- euthanázia: létezik e haláljog? - kérdése. Az orvos általi passzív/aktív beavatkozás.
Más téma: növekvõ abortuszok száma (ami egészségügyi problémákat okoz, sok meddõséghez járult hozzá)
egyes helyeken a nõk 1/3-a szed fogamzásgátlót, ami bekerül az ivóvízbe, és ezekre és az ehhez hasonló anyagokra nincs szennyvíztisztítási technológia, mert csak a mikróbákat és az alapvetõ szennyezéseket szûrjük csak ki (volt ahol nem nagyon született gyerek emiatt) - a jövõben majd el kell érni azt a szintet nemsokára, ahol ezeket az anyagokat is szûrni fogják -> vagyis a jövõben keményen a többszörösét kell majd a csapívíznek megfizetni..."