Az osztott hajtómû tényleg jó ötlet, de belépéskor ez is porrá égne, viszont minden bizonyal gazdaságosabb lenne.
1.: Többfokozatúság elve, a gázturbinákat és a kerozintartályokat le lehetne oldani és ejtõernyõvel biztoságosan visszaszerezni. A torlósugárhajtómû esetén is fentállna ez a lehetõség, bizonyos szintig.
2.: Indítójármû, vagyis egy 'anyagép' viszi fel 12-14km magasra a rakétát, és ott indítja csak. Ilyenre példa a jelenleg is mûködõ Pegasus és PegasusXL rendszer (egy L-1011 utasszállító gép hasáról induló, viszonylag kis rakéta, párszáz kg-os hasznos terheléssel), terv szinten pedig rengeteg ilyen volt/van (pl. a német Saenger vagy az orosz Maks-OS).
3.: A hajtómûveket be is lehet húzni a géptestbe, igaz ekkor holt terhet jelentenének az út hátralevõ részébe. Sõt, szintén a hasznos teher kárára lenne, de ha visz magával némi üzemanyagot még pluszba, akkor a hajtómûvekkel képes lenne a leszálláskor szabadon manõverezni. Igen elegáns megoldás, de sajnos elveszne a gazdaságossága...
Gondolom ezt azért, mert a mi generációnk egyre inkább ki akar törni a világûr felé.
Szerintem az 1960-as, '70-es és '80-as években is épp elégé ki akartak törni a világûr felé, csak olyan állami program nem volt, amely az olcsó ûrutazás lehetõségét hordozta volna magában (elvileg az ûrsikló ilyennek indult, aztán nem egészen ez lett belõle), a civil cégeknek túl nagy a befektetési kockázat, hiszen gigászi költségeket emészthetnek fel az új jármûvek kifejlesztései, és ha nincs, akinek el tudják adni, akkor ezt nem válalják be. Maradnak a kevés pénzbõl dolgozó "amatõrök", amelyeknél viszont nincs semmi garantálva...