Invázió fogalma az, hogy megszállni a területet. A területet megtartani az egy másik kérdés. 1980-ban a Szovjetunió is sikeres Inváziót hajtott végre Afganisztánban. A probléma a terület feletti uralmat megtartani, ez az, ami nem jött össze, ezt mondtam.
Mindezt amúgy úgy, hogy a CIA fegyverrel látta el a Mudzsahedeket. Ha nincs a CIA, akkor a Mudzsahedinek maximum RPG-kkel próbálkozhattak volna lövöldözni, nem pedig Red Eye, majd késõbb Stinger vállról indítható légvédelmi rakétákkal. Tehát sokkal kisebb veszteségeket okoztak volna. A másik fele a Vietnam/Afganisztán szintû háborúkkal a veszteségek aránya. A Vietnami háborúban cirka 60000 amerikai halt meg, míg ezzel szemben mintegy 1,1 milliónyi Észak-Vietnámi áldozatról beszélhetünk. A Szovjet-Afgán háborúban 10 év alatt ~15000 Szovjet katona halt meg, a túloldalon pedig több, mint egy millió áldozat volt, nagy részt civilek. Politikai szinten ezek jelentõs veszteségek az Amerikai ill. Szovjet oldalon, de ha az arányokat nézzük, azért elgondolkoztató, hiszen összehasonlíthatatlanul nagyobbak a 'védõk' veszteségei mindkét háborúban. Lehet, hogy végül mindkét esetben az agresszornak nevezett ország vonult ki, de brutális veszteségeket okozva emberéletben és infrastruktúrában.
Ahogy írtam, maga a megszállás sima ügy Iránban is, ha az Irakban állomásozó csapatok kivonulnak, és rendelkezésre állnak. Megszállva tartani Iránt, na igen, ez az, amit én sem tartok valószínûnek.
Azt egyébként hiba lenne elkönyvelni, hogy 70 millió Iráni ellen kellene harcolniuk. Az aktív ellenállásra valószínûleg "csak" pár millió ember lenne fogható, Iránban komoly belsõ politikai ellentétek is vannak, de persze ha nem használják ki õket (mint az Iraki invázió esetén), akkor ez sem segítene.
BTW Iránban nem az AK a "legnépszerûbb" fegyver, a Sah-idõkbõl származó örökség, és a fegyverembargó miatt a HK G3 és MP5 licencben gyártott példányai a legtöbbször látható fegyverek, ahogy a hadseregben is sok M16A1 van rendszerben.