Az ionizáló sugárzások genetikai hatását egy sor állatkísérlet igazolja. Muller 1926-ban muslicákon mutatta ki elõször. Az emberek esetén genetikai hatást a statisztikák nem tudtak kimutatni. A vizsgálatokat Japánban végezték, az atombomba robbanását túlélt emberek utódain. A vizsgálat szerint a besugárzás után fogant magzatokon nem lehetett az örökölt rendellenességek arányának megnövekedését kimutatni, még akkor sem, ha a szülõkön kimutatható volt a kromoszómakárosodás. Kutatók szerint a fogamzáskor és az azt követõ rövid idõszakban sokkal erõsebb szelekciós mechanizmusok mûködnek, mint az állatoknál, s ezért a sérült petesejtek és hímivarsejtek nem képesek magzatot létrehozni. Mégis sok gyermek született a bomba ledobása után súlyos születési rendellenességgel. Azonban ezek a gyerekek még a besugárzás elõtt fogantak meg, és az anyaméhben érte õket a sugárzás. Ez azonban már nem genetikai, hanem szomatikus hatás, mert a sugárzás a már megfogant gyorsan fejlõdõ embriót érte, és a fiatal gyorsan szaporodó sejtek a sugárzásra különösen érzékenyek."
Tehát embereknél is történik genetikai károsodás a besugárzást követõen. Csak épp a genetikailag károsult hím- és nõivarsejtek legnagyobbrészt csíramentessé válnak, az ilyen sejteket hordozó egyedek nemzõképtelenek lesznek (vagy legalábbis ha olyan sejt jut megtermékenyítési állapotba amelynek genetikai kódja hibás, akkor túlnyomó többségben nem történik meg a fogamzás). Viszont állatoknál kimutatható és létezõ genetikai torzulások jöhetnek és jönnek is létre.