Tegnap kipróbáltam hardon a masszív terjeszkedést. Öt favágó, két bánya, három toolmaker, két clay pit, és három brickmaker. Villámgyorsan elfogyott az 50 ezres kezdõtõke. És így sem sikerült minden nyersanyagot megszerezni. Továbbá megint hadat üzentek.
A hadüzenet után kértem a Queentõl military aidet, adott. Egy small warshipet és egy exploration shipet, rajtuk három egységgel. Velük beálltam az ellen kikötõjéhez, szétlõttem amit tudtam. Ennek ellenére egy hajóval kitett pár katonát az egyik szigetemen. De még éppen idõben felhúztam ott egy watchtowert, ami éppen elbánt a partra tett csapatokkal.
A szigeténél szétlõttem pár hajóját, érdekes módon zsákmányoltam csapatokat is. Ugyanis az egyik hajója katonákat vitt, és amikor elsûllyedt a floating cargot össze lehetett szedni. Kiderült, hogy katonák voltak, és õket is fel lehet szedni. Egy idõ után békét kért, amibe bele is egyeztem, mert csak a szerencsén múlott, hogy nem lett nagyobb bajom.
Pénzügyileg viszont reménytelen helyzetben voltam. A csapatok és a terjeszkedéshez felhúzott épületek fenntartása több 100 aranyas deficitet termelt. Gondoltam megnézem, hogyan mehet csõdbe az ember ebben a játékban, folytattam kíváncsiságból.
Amit lehetett leállítottam (hatalmas készleteim voltak a raktárakban), sõt le is romboltam a leggyengébb katonákat (milícia) feloszlattam. De még így is háromszáz feletti deficitem volt. Ekkor jött a meglepetés: amikor már kétezres mínuszban voltam, akkor a királynõ megdobott 6000 arannyal. Ez elég hamar elment. (Tombolt pl a pestis, de orvost sem tudtam felhúzni.) Aztán még adott néhányszor pár ezreket, meg bejött egy free traderes mission is. Felhúztam pár kalyibát is lakosoknak, azok is elkezdtek fejlõdni (készleteim vannak dögivel). Amikor tegnap abbahagytam sikerült 100 alá szorítanom a deficitet, csak van vagy 1800 arany mínuszom. Kíváncsi vagyok innen fel lehet-e állni. Kiderül...