A Barbarossa idején a szovjet T-34-es harckocsi mozgékonyságával, tûzerejével és páncélvédettségével minden akkoriban szolgálatban álló német tanknál fejlettebbnek bizonyult. A T-34-es mozgékonysága meg is mutatkozott, amikor a szovjet egységek tankjai Mcenszknél súlyos csapást mértek a 4. páncéloshadosztályra. Guderian azonnal vizsgálatot indított annak kiderítésére, a páncélos-hadviselés milyen harcászati elvei vezethetnek leginkább eredményre a keleti fronton. A vizsgálóbizottság beszámolójában a T-34-es három olyan tulajdonságát sorolták fel, amelyek az akkori hadrendben álló német harckocsikra nem voltak jellemzõek: 1. a jármû egész testét védõ, döntött kialakítású páncélzat, 2. nagy méretû futógörgõk és széles lánctalpak a megfelelõ sebesség, mozgékonyság és stabilitás eléréséhez, 3. hosszú csövû löveg, ami nagy torkolati sebességet és átütõerõt biztosít.
A T-34-esek elleni elsõ összecsapások elõtt a németek nem tartották fontosnak a nehéztankok fejlesztését. 1935 után megkezdõdött ugyan egy mintapéldány tervezése, de meglehetõsen lassan, ezért az elsõ ilyen jármû - a VK 3001-es - csak 1938-ban készült el. Ugyanabban az évben a Henschel vállalat is elkészítette egy 30 t-ás harckocsi prototípusát, ami a Durchwagen (áttörõ gépjármû) 1-es (DW 1) nevet kapta. Ennél a típusnál elhagyták az addigi német tankoknál alkalmazott kis átmérõjû futó- és támasztó görgõket, és nagy méretû, egymást részben átfedõ kerekekkel váltották fel ezeket. Ez a megoldás növelte a jármû sebességét és a görgõk élettartalmát. A DW 1-es után a Henschel a nagyobb méretû, 35 t-ás mintapéldányt, a DW 2-est is megépítette. Ezt 300 LE-s, benzinüzemû Maybach motor hajtotta.
1942 januárjában a hadsereg Fegyverügyi Hivatala hivatalosan is szerzõdést kötött a MAN és a Daimler-Benz gyárral a 30 t-ás VK 3002-es mintapéldányának kifejlesztésére. A mûszaki kiírásban a három addigi típus - a VK 3001, a DW 1 és DW 2 - jellemzõit próbálták meg egyesíteni. A szerzõdés azokat a kikötéseket is tartalmazta, amelyeket a páncélosbizottság 1941. november 25-én határozott meg. Eszerint minden új közepestank típust a T-34-esnek megfelelõ, döntött kialakítású, az egész jármûvet védõ páncélzattal, nagy méretû futógörgõkkel és széles lánctalppal, valamint hosszú csövû, nagy torkolati sebességû ágyúval kell felszerelni. A VK 3002-es (DB, azaz: Daimler-Benz) prototípusa nagyon hasonlított a T-34-esre,
de a Párduc-bizottság (a bizottság már ekkor is ezt a nevet viselte) inkább a hagyományosabb VK 3002 (MAN) változatot választotta. Ezt a jármûvet 650 LE-s Maybach HL 210-es motor hajtotta. Döntött kialakítású páncélzattal, egymást részben átfedõ futógörgõkkel és torziós rugós felfüggesztéssel látták el. A lövegtornyot a jármû hátulján helyezték el, és új tervezésû, hosszú csövû, 70-es ûrméret hosszú (L/70), 75 mm-es löveggel fegyverezték fel. A fejlesztés során a jármû nem hivatalosan a Párduc nevet kapta - a tervezésért felelõs bizottság után - és végül ezen a néven ismerte meg a világ. 1942 májusában a Fegyverügyi Hivatal a MAN harcjármûvének gyártása mellett döntött.