A ska zenei mûfaj az 1950-es évek végén Jamaika szigetérõl indult világkörüli hódító útjára, hogy az azt követõ több mint négy évtizedben százezreket perdítsen táncra. Sikere nagyrészt a mûfajban domináns lüktetést adó billentyûk és gitárok által játszott felütésnek, az izgalmas fordított hangsúlyú dob-basszus játéknak, s az igen meghatározó szerepet kapó fúvósszekciónak köszönhetõ. Nehéz olyan emberrel találkozni, aki képes ellenállni a pattogós ritmusnak, a karibi ízeknek és a rezesek hangjának, ennek az alapvetõen tánczenékre (az amerikai rythm and blues-ra és a jamaikai tradicionális népzenére – a mento-ra) épülõ zenei varázsnak. A jamaikai ska a szigeten késõbb rocksteady-vé, majd reggae-ve fejlõdött, jobb ha tudjuk: Bob Marley is ska elõadóként kezdte! A mûfaj további útját és terjedését a karibi szigetrõl az Egyesült Királyságban letelepedõ fekete bevándorlók határozták meg, akiknek hatására a '70-80-as évek Angliájában is kitört a "ska-láz". Itt ötvözõdött a zene az európai hangzásvilággal, és beköszöntött a fekete-fehér kockás 2tone korszak, utalva az etnikai keveredésre: immáron a feketék és fehérek együtt játszották ezt a lenyûgözõ temperamentumú zenét. Innen Amerikába vezetett az út, ahol a '90-es évek közepén újra felfedezték a mûfajt, s a ska mindenféle fúziós változatban egészen a "main-stream"-ig jutott el. Ma egyfajta letisztulás figyelhetõ meg, s a ska-nak újra a tradicionális és jazzes vonulata látszik erõsödni.