II. János Pál pápát az utóbbi években többször emlegették komoly egyházi emberek a keresztnevére utalva, mint Nagy Károlyt; ez volt jellemzõ a személyiségére mondta Erdõs Péter bíboros, esztergomi érsek. A magyar egyház vezetõje rámutatott: II. János Pál megújította a pápaság arculatát fáradhatatlan utazásaival szerte a világban, a tömegtájékoztatásban való jelenlétével és azzal a rendíthetetlen nyitottsággal, amit mindig képviselt.Felhívta a figyelmet arra: sok száz püspök van a világon, akit II. János Pál szentelt fel személyesen és majdnem mindenkit õ nevezett ki a magyarországi püspökök közül.Elpusztíthatatlan optimizmus és az a bizonyos nyitottság felelte a bíboros arra a kérdésre, hogy emberileg milyen örökséget hagyott ránk a pápa. Kiemelte, hogy II. János Pál nem tudott ellenséges lenni senkivel szemben, ez a keresztény életeszménynek az egyik ismérve, amelynek megvalósítását meg kell tanulnunk tõle.II. János Pál úgy vonul be a történelembe, mint a fiatalok pápája hangsúlyozta a bíboros, azzal magyarázva ezt, hogy talán a fiatalok jobban megérzik a személyes kisugárzást, ami belõle áradt, talán azért, mert nyitottabbak. Erdõs Péter felidézte, hogy úgy is szokták II. János Pált emlegetni, mint a média pápáját. Véleménye szerint különleges tanúságtétel volt a legutolsó évek, napok betegsége, szenvedése és a média összetalálkozása is.