A fogalmat alkottuk mi magunk, emberek, de nem azt, amire az vonatkozik. Volt egy létezõ dolog, amit az ember érzékelt, aminek részese volt, amivel kapcsolatban volt. De ha beszélgetni akar az ember errõl, akkor valahogy nevén kell nevezni a dolgot, mert különben hivatkozhatunk egyfolytában arra, hogy "tudod az az izé, amit mindenhol látni vélsz, de konkrétan mégse". Ehelyett azt mondjuk, hogy Isten.
És mi az Isten? Szerintem alapvetõen mindenkinek az, amivel õ maga kapcsolatban van. Ez olyan mint mikor megkérdezel valakit arról, hogy mi a véleménye a virágokról, õ is nyilvánvalóan az alapján fog véleményt mondani, hogy milyen virágokkal kapcsolatos élménye volt. Ez Istennel kapcsolatban miért lenne máshogy?
Na de amire még rá akartam mutatni, az az, hogy én Istenre nem mint egy rajtunk kívülálló valamire gondolok, hanem mi is Isten vagyunk. Az egyes ember is, és az összes ember is.
Ez csak azért látszik ellentmondásosnak, mert egy egyén az idõben és térben meghatározott valami, Isten viszont nem az. Mert egy ember elvileg pl. bármit képes lenne rajzolni (ha úgy tetszik: teremteni), de mégse bármit fog rajzolni, hanem konkrétan valamit, de az élete során csak bizonyos számú valamit fog rajzolni (teremteni), aztán meghal. Viszont ettõl még nem válik rész-Istenné. Mint ahogy az a ceruza se válik "csak virágot rajzoló ceruzává" (ami a ceruzák egyik képzeletbeli alcsoportja), amivel mindig csak virágot rajzoltak, semmi mást. Ez a ceruza is teljes értékû ceruza marad, a felhasználási módjától függetlenül.
Viszont a teljes Isten csak az összes ember tértõl-idõtõl függetlenül történõ megismerése által lenne meghatározható, és az idõ faktor itt a jövõre is vonatkozik. Ez meg ugye így az ember számára lehetetlen feladat. Viszont azért sejteni már lehet most is, hogy mi az az Isten, így beszélgetni is lehet róla.
Pl. ha Isten az, amit az emberek valaha is képesek lesznek lerajzolni egy papírra (avagy: amit képesek lesznek teremteni), akkor mintát véve, azaz pár rajzoló embert megvizsgálva le lehet vonni következtetést arra nézve, hogy mi lehetséges. Persze mindenki a saját "kutatómunkájából" (Isten-élményeibõl) kiindulva definiálja Istent, innen jön az, hogy emberek elkezdik kétségbe vonni, hogy az az Isten amelyikrõl a másik beszél, az létezik-e egyáltalán. Hát minden ember számára "minden" Isten (Isten minden "arca") az nem is létezhet, ugye az ember térhez-idõhöz kötöttsége miatt sem.
De vannak emberek, akik többet látnak Istenbõl, és mikor Isten valódi arcáról, valódi természetérõl van szó, akkor ezeknek az embereknek a szavára kell adni. Persze hogy ki ez az ember, akinek hinni lehet, ezt anélkül lehetetlenség megállapítani, hogy meglenne egy valamilyen szintû kapcsolat Istennel.
Nem sokat aludtam az éjszaka, úgyhogy csak remélni tudom, hogy az eddigieknek amit írtam volt valami értelme, és választ is adtam a kérdésedre.