A kereszténység, s vele a többi vallás mára túlhaladottá váltak.
Az Isten, istenek, teremtõk, pusztítók ideje lejár, s rájön az ember, hogy nem õ a teremtett, hanem maguk a jó-rossz istenek, akiket éppen az ember teremtett, hogy megértse saját létezését.
A teremtés nem feltétlenül tudatos cselekedet!
A Teremtõ a teremtésen kívüli, meg-nem-teremtetett a feltételezések szerint, így a mindig-létezõ-nek, megváltoztathatatlan "lény"-nek mondhatnánk. Tehát a teremtett világ és Isten a teremtés nélkül létezõ nem egyforma, vagyis kettõsség. De mégsem lehet különbséget tenni közöttük, mert a teremtmények különbözõek istentõl, de ugyanakkor semmi sem lehet különbözõ istentõl (merthogy a létezõt a létezés alapítja).
A judeo-katolikus rendszer szerint mindenkinek alá kell vetnie magát a törvénynek, az Úr törvényének, amely minden lényt az alapító számító viszony összetartó és összefüggõ formája szerint határoz meg (Heidegger). Ez a világnézet racionális, számító, kauzális módon képzeli el a világot, és ezáltal a homogenizálására törekszik. S épp ez a homogenizáció a veszte. A világ isteni eredetû, de a fenti dualizmus radikálisan megkülönbözteti Istent a világtól. Schelling e kettõsséget csak úgy tudja elképzelni, ha mindez magában az istenségben lakozik. Sõt úgy véli, hogy "a dolgok alapja abban van, ami magában Istenben nem önmaga".