Szerintem - és errõl már írtam - Isten egy metafora, egy fogalom, egy szófordulat, egy kifejezésmód, egy nyelvi eszköz és kellék, ami ahhoz kell, hogy elbeszélhetõ legyen az elbeszélhetetlen, felfogható a felfoghatatlan. De amint az ember egyre többet ért abból, ami eddig felfoghatatlan volt, egyre többet ért abból, ami elmondhatatlan volt, a mankóra, a kellékre se lesz szüksége.
A világon semmi se változott. Szimplán az ember fog fel többet. És mikor megtanul önnön erejébõl járni, a mankóra sincs szükség. Amint felfedezi saját magában az Istent, már nem lesz szüksége a magán kívülre vetített Istenképre, azaz az ilyen fogalomra, mely Istent így definiálja.
Avagy, ha az ember Istentõl való elszeparálása céltudatos tevékenység volt, akkor elmondható, hogy ennek az elszeparálásnak lejárt az ideje. Már többször is. És az ilyen kísérletek egyre kevesebb sikerrel járnak, így valóban elmondható, hogy az ezen alapuló, ezt az elszeparálást megvalósító vallások felett eljárt az idõ.
Informatika és tudomány
