amiket felsoroltál, mind csőfps, középszerű sztorival és játékmenettel. ezekben még annyi korszakalkotó motívum sincs, mint a half-life-okban.
a half-life-nak pontosan a történetmesélése és a szereplői a legjobb része, és az az univerzum, amit kreáltak neki. eléggé bonyolult az egész, úgyhogy nem első végigjátszáskor fogsz minden kis apró részletre odafigyelni és összerakni a képet magadban, nekem hl2-nél csak 6 vagy 7-edjére sikerült felfogni, hogy tényleg mi a franc is történik és miért. ez is egy elég lineáris játék, de nekem eddig minden egyes végigjátszáskor tudott valami újat mutatni, ezért is imádom.
#10009: szerintem nem sok köze van a beleélésnek ahhoz, hogy a karakter, amit irányítasz, az beszél-e vagy sem. én speciel jobban szeretem, ha beszél, mert akkor legalább látni lehet, hogy van valami személyisége, legalább foglalkoztak vele. Gordonnal pont ezért vagyok semleges viszonyban, mert a többi szereplő reakciói alapján szimpatikusnak tűnik, de mégsem vagyok benne biztos, hogy teljesen olyan a személyisége, mint amilyennek én azt elképzeltem idáig. ettől függetlenül nagyon remélem, hogy nem a 3. részre ered meg a nyelve, akkor elvesztené az egész a "varázsát".