ez újdonság ami mondasz a templomok építésérõl, bár tényleg lehet benne vmi,ha nem kötött a rendelkezésre álló hely a városon belül mint manapság akkor tényleg lehetett eszerint helyet választani neki.sztem a hit és a vallás bár különálló dolog, valójában egyikre sincs szükségem, talán mert örök szkeptikus vagyok.ha nézel háborús híradásokat, akkor elgondolkodhatsz azon hogy valyon mennyit is ér egy emberélet vagy a saját magunk által dédelgetett álmok és az azok megvalósításába fektetett munka. mondjuk egy olyanra gondolok amikor megy vki autóval és egyszerre csak telibekapja egy rakéta vagy aknára fut.mielõtt még egyáltalán eljutna a tudatáig hogy most vmi történik, már meghalt az ember.persze ezen békés helyeken nem töpreng az ember, de akkor is így van.érhet bárkit közlekedési baleset, mondjuk a szembejövõ sávból letér a kamion és mielõtt korrigálni tudnál már fel is kenõdsz rá.nem vagyok halálmániás egyáltalán, szeretek élni, de éppen a hiábavalóság tudata miatt képtelen vagyok nagy dolgok véghezvitelére, illetve azt hiszem ha lehetõségem lenne rá hogy nagy dolgokat vigyek véghez akkor is sajnálnám az arra fordítandó szükségszerûen nagy áldozatokat.erre valóban jó a hit, mert az olyan dolgok elérésére teszi képessé az embert(ha egyéb kívülálló okok nem akadályozzák meg persze) amire egyébként nem lenne képes.csak bennem mindig az él sajnos a túlzott racionalitásom miatt, hogy bármit teszek, bármit alkotok, úgyis csak idõ kérdése hogy semmivé váljon. egy mûvészt, politikust stb. még éleben teszi boldoggá az amit alkotott és nem a halála után, mivelhogy akkor már õ halott és nem érez semmit, lehet a legnagyobb, legemlékezetesebb dolgok akár 1000 évnél is tovább fennmaradhatnak, de végül úgyis minden az enyészeté és a feledésé.így máris értelmetlenné válik minden amit életünkben teszünk vagy tehetünk, kivéve persze azt ha már élünk akkor próbáljunk meg boldogok lenni.abban igaza van tikalnak hogy ha a hit boldogabbá tudja tenni egy ember életét akkor az hasznos dolog, a haszontalan része az, ha olyan dolgokra tudja rávenni ami számára rossz(ugye egy középkori papnál nem merült fel a kérdés hogy valóban hisz e istenben, viszont az önsanyargatás és a cölibátus nem biztos hogy a boldogság elérésének legjobb formája, bár õk esküdtek volna rá hogy épp ezért és így boldogok csak igazán)