Onnan indultam, hogy dogmáknak hívják a falszifikálhatatlan tételeket, mert nincs megadva, hogy milyen tapasztalatok mellett lehetne hamisnak nevezni õket. Ezért könnyen védhetõk. Pl. az a tétel, hogy teremtõ Isten létezik- cáfolhatatlan.
És itt kb. el is akadtam, mert a következõ hozzászólásodban azt írod, hogy nem értesz vele egyet, és arról írsz, hogy fontos a hit, mint erkölcsi normák forrása. Nem tudom, hogy mivel nem értesz egyet. Azzal, hogy a falszifikálhatatlan tételek, vagy dogmák nem tudományosak?
Nekem pl. a dogmákkal támogatott erkölcs visszataszító, de ugyanúgy el tudok fogadni egy bûnös embert, mint valakit, aki Istenfélésbõl követi mondjuk a Tízparancsolatot. Én inkább lennék negatív hõs, mint félelembõl, szépen megideologizált eszmékkel megtámogatva "jó".
De ugyanez áll nálam az ideológiákkal megtámogatott rosszra is.
Kis önvizsgálatot tartva: Én tulajdonképpen szeretem minél távolabb tudni a rációt az érzelmi életemtõl, de sajnos nem jön össze annyira gyakran, mint szeretném. Azok a példák, amiket írtál túl könnyen racionalizálhatók azzal, hogy az embernek jól esik, ha a másik boldog.
Nekem túl logikusnak, ésszerûnek tûnik az alapján segíteni valakinek akár az életem árán is, hogy az boldogságot okozzon, feltéve ha nekem az annyira fontos. A sajnálat, az altruizmus, meg az összes többi nekem még mindig túl racionális.