Scott Henderson a Tribal Tech egykori gitárosa saját triójával érkezik Budapestre, hogy megmutassa: 2006-ban a bluesba egyaránt belefér a fúziós jazz és a drum and bass. Henderson blues-zenekarának tavaly márciusi hazai debütálását és Scott Kinsey zenekarával adott koncertjét egyaránt zajos siker kísérte.
Scott Henderson élõ legenda. Nevét a Chick Corea Electric Band 1986-os stílusteremtõ albumával írta be a „nagy könyv”-be, majd Gary Willis basszusgitárossal megalapította Tribal Tech-et, amelyet a szakma és a nagyközönség egyaránt az utóbbi évtizedek legfontosabb fúziós zenekaraként tartja számon. A Tribal Tech, a jazz-es textúrákat elképesztõen energikus elõadásmóddal frissé és korszerûvé varázsoló csapat a mai napig etalon sokak számára.
1994-ben azonban az addig fõleg jazz-gitáros Henderson (a korábbiakban játszott többek között a Zawinul Syndicate és Jean-Luc Ponty lemezein) hagyományos blues-lemezt készített ”Dog party” címmel. Igazi dögös, letisztult, stílusos, mégis virtuóz lemez lett, amely megjelenésének évében elnyerte a ”Legjobb blues album” címet a Guitar Player magazin olvasói szavazásán.
Saját bevallása szerint Henderson egyfajta zenei kiteljesedésként kívánt visszatérni saját gyökereihez: úgy érezte a jazzes/fúziós gitározás és a progresszív kompozíciók zenész-énjének csupán egy részét mutatják be. A kiteljesedés várakozáson felül sikerült: az egyszeri projektnek indult szólólemezt azóta további három követte, az ahhoz kapcsolódó világ körüli turnékról nem beszélve.
Story:
A Smart Music koncertirodának köszönhetõen a jazz meghatározó egyéniségei (Richard Bona, Mike Stern, Allan Holdsworth, stb.) szinte már-már hazajárnak Magyarországra. Közéjük tartozik immáron Scott Henderson is, aki legutóbbi látogatása során egy technikai malõr miatt mélyebb betekintést nyert kis hazánk világába, mint amit a látványosságok és az ízek által határolt turista-perspektíva kínál.
Történt ugyanis, hogy erõsítõje a koncert elõtti beálláson nem szólalt meg. A következõ másfél órát Scott az egyik szervezõ autójában töltötte, és a hangszerészhez vezetõ úton életre szóló tapasztalatokat szerzett olyan hungarikumokról, mint a délutáni dugó (”pont mint Los Angelesben”), a vezetési stílus (”rosszabb, mint Mexikóban”), a szecessziós városkép (”elképesztõen szép”) és a kocsiban található magyar jazz CD-k (”Wow!”). A hab a tortán természetesen a hangszerész volt, aki a Scott igényei szerint egyedileg épített erõsítõt képes volt minimális telefonos egyeztetés után megszerelni – sosem látott mosolyt varázsolva a mûvész arcára. Ettõl fogva pedig mindig szívesen jön hozzánk, miután tudja: nagy baj itt nem történhet vele!