Küld a képzésükre a legjobbjaidat. Értem ez alatt hogy akivel képeztetni akarod a csókákat annak nem árt ha magas a training skill-je (ez nagyon nagyban befolyásolja hogy mennyi mindent tud tanítani nekik, szóval a legjobb ha legalább 8-as vagy még jobb a tanár training skill-je), a weapon profiency értékei szintén magasak legyenek (akinek nincs legalább 300-as weapon profiency-je azt hanyagold mint kiképzõt ha ezen értékeken akarsz emelni), plusz nem árt ha a tanítani kívánt skill értékei is meghaladják a 6-ot. 5-ös alatti skilleket nem képesek tanítani a tanoncoknak a kiképzõk.
Ezek alapján én például Rolanddal tréningeztettem kétszer 4 hetet a csóringereket, majd jött Lethaldrian szintén 2x4 hetes kiképzéssel. Aztán 4x1 hetes képzésre küldtem õket a magas gyógyító értékû emberemmel akinek minden gyógyító skill-je 8-as vagy afölötti volt. A pathfinding-jukat is feltoltam 4x1 hetes képzés alatt amit Diev tartott nekik. Az igazán ütõs eredmények majd hosszú hónapok képzései után fognak érzõdni. Nálam például már 6. hónapja megy a kiképzése a srácoknak és egész ütõs kis egységgé váltak.
Kezdetben a hosszú tréningek legyenek a hangsúlyosak, mert gyenge trénerekkel a rövid idejû képzések nagyon gyatrán tudnak csak érvényesülni. Elméletileg lehetne csak 1 hetes képzésekkel is szórakozni, de a 4 hetes képzés alatt minden skill és minden weapon profiency érték 4 alkalommal is górcsõ alá kerül (ha a tréner skill és Wp értékei a fentieket elérik vagy meghaladják akkor hetente minden skill esetében van 20% esély arra hogy növekedni fog valamelyest az érték, 4 hét alatt meg 4 alkalommal is tesztel minden értéket a program). 8-as alatti training esetén a százalékos esély minden hiányzó pont után 4%-al csökken, míg 8 fölötti érték esetén meg minden pont +5%-ot ad az esélyhez.
Ez persze még nem jelenti azt, hogy egy 4 hetes képzés alatt garantáltan növekedni fog minden, mert az esélyek nem adódnak össze így max 30% esély lesz a növekedésre 10-es training skill-es oktatóval, de legalább 4 alakommal is lesz esély a növekedésre így akár elõfordulhat hogy valami nem nõ más valami meg akár 2-4 ponttal is.
A harci értékek (weapon profiency értékek) növekedése meg függ még attól is, mekkora a képezendõ delikvensek Weapon Mastery skill értéke. Minél magasabb annál esélyesebb hogy nõni fog. Mondjuk a lovagok számára ez nem téma, nekik lehet pénzért és presztizs pontokért is növelni de a sergeant-oknál csak a képzés marad.