Az ónpestis legendájáért az α-ón és a β-ón a felelõs. Egyik télen egy múzeumban egy kiállított óntárgyon kis folt keletkezett, mely átterjedt az egész felületre, majd a tárgy elporladt. Azok a tárgyak, melyek a "beteg" eszközzel valamilyen formában érintkeztek, vagy gey légtérben voltak vele, mindannyian erre a sorsra jutottak. A "betegséget" úgy tudták megállítani, hogy a még ép tárgyakat átvitték egy másik tárolóba, ahol melegebb volt, mivel a fehér ón magasabb hõmérsékleten stabil
Az ón érdekessége, hogy kétféle szerkezetet is felvehet: az egyik fémes, a másik nemfémes. A fémes változat 13 oC fölött stabil; alacsonyabb hõmérsékleten gyémántszerkezetû, szürke porrá alakul át. Ha a port felmelegítik, újra ezüstszínû, fémes anyaggá változik. Az alacsony hõmérsékleten tárolt óntárgyakon az "ónpestis" jelei mutatkoznak – a fém felületén szürke foltok jelennek meg, s az anyag néha porrá omlik össze. Az átalakulás –50 oC körül a leggyorsabb. Az ónpestis "fertõzõ" – a "beteg" óndarab 13 oC alatt minden olyan óntárgyat elszennyez, amellyel közvetlenül érintkezik. Ez a nem mindennapi tulajdonság számos furcsa történet forrrása lett. Például 1867–68 nagyon kemény telén a szentpétervári vámházban tárolt óntömbök tavaszra szürke porhalmokká változtak. Az ónnal ötvözött ólom késlelteti az átalakulást. A fennmaradt régi óntárgyak rendszerint ólmot is tartalmaznak.
Tehát maga a jelenség létezik - ónpestisnek nevezik. A vereséghez nagyon-nagyon keveset játszott hozzá (a kémikus úr egy kicsit túloz az óngombok szétmállásának jelentõségét illetõen), inkább a tényleg Laci73 által emlegetett okok játszhattak közre.
A cím (Halált okozhattak Napóleon katonáinak gombjai) egy kissé bulvárszerû, de hát fel kell valahogy hívni az olvasó figyelmét...