Ebben a tevékenységben Kriszta jellemének három fontos vonását találhatjuk meg:
1. Kriszta sohasem tett semmi olyat, amirõl valami egyértelmû megállapítást lehetett volna tenni. Úgy ült, mintha feküdne; úgy sietett, mintha ráérne; úgy jött, mintha menne; úgy unatkozott, mintha ez nagyon szórakoztatná stb.
2. Azzal, hogy óra hosszat is képes volt rendkívüli türelemmel megáldott macskája szõrét bodorítani, egy másik jellemvonását árulta el: céltalan és értelmetlen dolgok mûvelésére hihetetlen kitartással, makacs szorgalommal vállalkozott. Hasznos és értelmes feladatok elvégzésétõl viszont valósággal irtózott.
3. Hogy apja fésûjével bodorította Maffia szõrét, ez meggyõzhet minket arról, hogy Krisztának semmi érzéke sem volt a tárgyak rendeltetéséhez, sem a személyi tulajdon tiszteletben tartásához, mindent egybevetve megállapíthatjuk, hogy Kriszta Aladár szidalmaztatása alatt szinte tüntetõ érdektelenséget tanúsított. Még káröröm jelét sem lehetett felfedezni arcán. Egyszerûen csak unta az egészet.
Végighallgatta a vitát Blöki is, Aladár kutyája. Blökit Paula néni hozta két éve a házhoz, akkori kijelentése szerint azért, hogy végre egy értelmes lény is legyen körülötte. Mézga Géza is örült a jövevénynek. Azt remélve, Blöki majd hajlik a szavára. Végre valaki, aki engedelmeskedik is a ház urának.
Blöki azonban úgy határozott, hogy inkább Aladár kutyája lesz. Paula nénit távolról tisztelte, Géza bácsit becsülte, Krisztát megtûrte, Maffia létezését kénytelen-kelletlen tudomásul vette. Aladárt viszont tiszta szívbõl, állhatatos kutyahûséggel szerette.
Bizonyítja ezt az is, hogy a három fültanú közül az ádáz párviadalban egyedül õ foglalt nyíltan állást. Rövid, de határozott vakkantásokkal utasította vissza á barátját ért támadásokat, aztán öntudatosan követte õt szobájába.
Kövessük mi is. Aki elõször részesül abban a kivételes szerencsében, hogy Aladár szobájában körülnézhet, az elsõ pillanatban talán ijedten hõköl hátra. A kusza rendetlenség, a limlomok riasztó összevisszasága valósággal szúrja a szemet. Az egész szobát óriáspók hálójaként beszövõ drótrengeteg lidérces álmok emlékeit ébreszti.
Bizonytalan rendeltetésû szerek, eszközök, csövek, tárcsák, hüvelyek, foglalatok, tokok, kerekek és karikák zilált serege mindenütt. Az elsõ ijedség után azonban a gondosabb szemlélõ lassan rádöbben arra, hogy a temérdek ez-az, miegymás és izé valamilyen megnevezhetetlen rendszer szerint összefüggésben van egymással. Ez a felfedezés általában felkelt némi további érdeklõdést is. Mikor aztán meglepetéssel tapasztalja a látogató, hogy a látszólagos kuszáság mögött logikus kapcsolatok, ésszerû összefüggések égész láncolata húzódik meg, a szoba berendezése már figyelemre méltónak, sõt izgalmasnak, újszerûnek tûnik.
Milyen pompás lelemény például, hogy az ablak nyitása egy elmés áttétrendszer segítségével az ajtó becsukását vonja maga után, és így kizárja a léghuzat lehetõsségét. Vagy milyen kényelmet biztosít az a megoldás, hogy a száradásra nyitva lehelyezett esernyõt a munkaasztal mellett ülve, egy kar meghúzásával, távirányítva lehet összecsukni! Milyen találékonyságra vall, hogy a cserépkályhába egy lencserendszer megfelelõ beállításával, a napenergia olcsó felhasználásával, gyufa nélkül is be lehet gyújtani. Nem csökkenti a megoldás jelentõségét az sem, hogy a szerkezet csak nyáron mûködtethetõ, mikor nem szükséges befûteni. Már a felsorolt néhány példa is meggyõzhet mindenkit: ezt a szobát nem mindennapi tehetséggel megáldott lurkó lakja.
Az akadékoskodó látogató ennek ellenére feltehetné a kérdést: mint történhetett, hogy ebben a kis méretû, mindössze kétszobás lakásban az egyik szobát Aladár vette birtokba? Hogy jutott hozzá? Úgy, ahogy a nincstelen szicíliai parasztok a földhöz. Bevonult. Elfoglalta. Szobahódító hadjáratát kora gyereksége óta sikeres gerillaakciókkal készítette elõ.
A konyhában kezdte. Mindössze hétéves volt, amikor a derelyevágóból és a konzervnyitóból egy kávédaráló-meghajtású zsemlekibelezõ készüléket szerelt össze. Mindhárom konyhaeszköz annyira megsínylette az átalakítást, hogy Paula asszony csak egy pofonban volt képes kifejezni megrendülését. Aladárt kiûzték a konyhából. Mûködési területét ekkor a fürdõszobába helyezte át. Életének ebben a korszakában a kémia érdekelte leginkább. Így került fáradtolaj a hajlakkos tubusba, durranógáz a szájvíztartóba, mész a hintõporszóróba. A nagy kísérletezõ tevékenységét újabb testi fenyítésekkel jutalmazták. .
Természetesen ez sem szegte kedvét. Kiûzetvén a fürdõszobából is, kénytelen volt a nagyszobában folytatni kutatómunkáját. A tudományokban való haladása útját ma is világosan jelzik a szõnyegbe égetett lyukak, felrobbant lombikok koromfoltjai a falon, kis rángások a szülõk idegrendszerében.
Az értetlen õsök minden kérése, dorgálása, fenyítése hasztalannak bizonyult. Aladár meg nem rettenve, a pofonok kereszttüzében is elszántan haladt a maga útján, míg végül diadallal elfoglalhatta a másik szobát. Az ellenálló család megadta magát, és összezsúfolódva visszavonult az elsõ szobába.
Aladár ezen az estén rádiója átépítésén fáradozott. Ez a viharvert, ósdi kétlámpás készülék a nagymama hagyatékából került a lomtárba, és onnét, közvetlen balta általi halálra ítéltetése elõtt, Aladár szobájába: A rokkant zajládán azóta Aladár olyan szervátültetési mûtétsorozatot hajtott végre, hogy azt a híres Barnard professzor is megirigyelhetné. A vásott külsõ favázon kívül jóformán semmi sem maradt meg a régi alkatrészekbõl. Aladár még a hangszórót takaró, színevesztett mûselyem kárpitot is felújította, feláldozva e célra anyja egyik alsószoknyáját. A készülék meg is hálálta Aladár gondos ápolását. Krónikus halálhörghurutja lassanként elmúlt. Leszokott a modortalan sercintésekrõl, majd alkalmazkodva a kor szelleméhez, nemsoká világvevõvé alakult át.
Mézga Géza érdeklõdve figyelte fia eredményes rádiófelújító tevékenységét. Helyeselte és támogatta Aladár mûködését, de nem minden önérdek nélkül. Arra számított, hogy a felújított készülék nemsokára kielégítheti a család rádióhallgatási igényeit, és akkor a másik korszerû készüléket piacra dobhatja. Számítása helytállónak bizonyult. Tavaly karácsony elõtt sikerült a feleslegessé vált új rádióra vevõt találnia. A részletekben befolyó vételárat Mézga Géza az apróbb ház körüli kiadások fedezésére óhajtotta fordítani. Aladár azonban rendre elkunyerálta a pénzt apjától az õsrádió további korszerûsítésére. Miután a régi rádió az új eladási árának teljes összegét felemésztette, Mézga Géza lelkében halvány kétely támadt: vajon ésszerû, gazdaságos volt-e ez az üzleti tranzakció?
Aladárt azonban nem túlságosan érdekelték apja ilyetén kétségei. Csak az volt számára fontos, hogy megújhodott rádiója továbbra is lépést tarthasson a híradástechnika szüntelen fejlõdésével. Mûszer- és alkatrészigényeit a továbbiakban már atyai támogatás nélkül kellett kielégítenie. Nehézségei ugrásszerûen megnövekedtek, mikor elhatározta, hogy rádióját adó-vevõvé alakítja át. Ez a gyerekember azonban hallatlan leleményességrõl tett tanúságot anyagiak dolgában is.
Fõ jövedelmi forrása a bérautója volt. Egyszemélyes jármûvének alvázát két, korán elnyûtt rollerbõl építette össze. Az áramvonalas karosszéria alapját a felfordított, é fenekétõl megfosztott, kinõtt gyerekkád szolgáltatta. .A '~ hajtómû nagymami hagyaték: a MÉH-nek szánt ócska varrógép pedálja és hajtószíja a járgányba építve, óránként akár két és fél kilométeres sebesség elérését is elérhetõvé tette. Aladár csak néhány bemutató kört tett kocsijával. A továbbiakban az Ezüstnyíl nevû autót a környék apraja nyûtte, óránként szerény egyforintos bérleti díj leszurkolása ellenében. De Aladár nem vetette meg a filléreket sem. Hogy csak egy példát említsek: literenként öt fillérért árusította az esõvizet Kriszta barátnõinek, hajmosás céljára. Az esõvízhez könnyen jutott. A szobája mellett futó esõvíz-levezetõ csatornát egy elmés szerkezettel megcsapolta, és gumicsõvel a fürdõkádba vezette. Egy-egy kiadósabb zápor forintokat hozott a konyhára.
Ezek a lassan csörgedezõ jövedelmi források azonban nem bizonyultak elegendõnek nagy terve végrehajtásához. Aladár tehát kénytelen volt bizonyos alkatrészeket, tranzisztorokat, ellenállásokat a szülõi ellenállás ellenére a család birtokában levõ másik híradástechnikai készülék, a televízió állagából bizonytalan idõre kölcsön venni. Természetesen minden ilyen kölcsönügylet lebonyolításakor gondosan ügyelt arra, hogy a kiemelt alkatrészt egy kiselejtezett, kiégett régivel helyettesítse. E célból barátságot kötött egy tévészerviz jóindulatú szerelõjével. Aladárnak szabad bejárata volt a szerviz hulladékládájába.
Ilyen fáradságos munka, ennyi lelemény kellett ahhoz, hogy Aladár adó-vevõ készüléke a tengeriakna-robbantás napjának délutánján végre elkészülhessen. A konstruktõr nem gyönyörködhetett soká zavartalanul mûvében, mert apja erélyesen benyitott szobájába. Mézga Géza keményen elhatározta, hogy a robbantást, de fõleg a zsebpénz körüli harcban elszenvedett vereségét mégsem hagyja megtorlatlanul~ Bõsz haragját még jobban fellobbantotta az a körülmény, hogy vigyázatlan lába az elektromos kutyakefélõ drótszövevényébe gabalyodott, és így kis híján orra bukott. Nem csoda hát, hogy feddõ szavainak nagyobb nyomatékot adni akarván, mérgében öklével az adókészülékre csapott. Aladár ettõl valóban ' megijedt. Persze nem az apai harag kitörésétõl rettent meg, attól félt, hogy az ütés ereje rázkódást, kilazulást okoz a készülékben. Ijedelme nem volt alaptalan. Valóban megrázó dolog következett. Mézga Gézát 220 volt rázta meg. Szerencséjére éppen a horgász-gumicsizmájából orvul kiszabott esõvízcsapoló tömlõn állt, s így nem érte nagyobb baj. Tigrishorkanásától, fenyegetõ vicsorgásától azonban még Blöki is megrémült, aki pedig az elhivatottak nyugodt méltóságával ült a készülék alatt, és csóválta a farkára csavart vezetéket. Blöki volt ugyanis a föld. Az adó-vevõ földelése.
- Te elvetemült, piszok kölök! - kezdte el szózatát a haragos atya, de a biztató kezdet után a várható hatásos folytatás elmaradt.
A vevõkészülék ugyanis egy fülszúróan magas frekvenciájú sípolás után, távolinak tûnõ, de tisztán érthetõ hangon megszólalt: - Mzper X jelkezz... jelkezz... Mzper X jelkezz,.. Ezzel a jelentkezéssel egy különös kapcsolat vette kezdetét. Aki ugyanis Mzper X néven jelentkezett, nem e világból való. Illetve e világból, de késõbbi korból. Mzper X a XXX. században élt, azaz él majd, pontosabban él már, hiszen ha még nem élne, nem vehette volna fel a kapcsolatot XX. századbeli õseivel. (õseivel mondom, hisz Mzper X Mézga Géza köbükunokája (ükunokája a köbön) volt, illetve lesz, vagyis van. Ez a viszonylat, tudom, elsõ hallásra viszonylag kuszának, sõt valószínûtlennek tûnik. Innét, a mi korunkból szemlélve valóban érthetetlen, felfoghatatlan rádióösszeköttetés ez, szédítõ éterhullám-lovaglás a távoli jövõbe. Vegyük figyelembe azonban, hogy az idõrõl alkotott fogalmaink idõvel nem bizonyulnak majd idõtállónak. Bizonyítja ezt a feltevést jelen esetünk is. Mzper X-nek, a köbükunokának a szeme sem rebbent, mikor Aladár "Itt Mézgarádió, Budapest!" kiáltással lelkesen visszajelentkezett. Ebbõl is kitûnik, hogy a XXX. század embere már úgy játszik az idõvel, úgy hajtogatja elõre-hátra, mintha valami óriási naptárban, pontosabban évtárban lapozgatna. Hogy ez hogy s mint lehetséges, arról szakszerû magyarázattal egyelõre nem szolgálhatunk. Megnyugtatásként csak annyit: a dolog már elõreláthatólag a XXVIII. század derekán mindenki számára világosan érthetõ lesz. Addig legyünk türelemmel.
Aladár tehát visszajelentkezett. Az idõ relativitásának elméletérõl már sokat olvasott, így röpke csodálkozás után elégedetten vette tudomásul, hogy a tudományos feltevések helytállónak bizonyulnak. Az sem okozott neki különösebb gondot, hogy Mzper X már az újmagyar nyelvet beszéli. Szinte pillanatok alatt rájött ugyanis arra, hogy a XXX. századbeli újmagyar nyelv nem egyéb, mint mai nyelvünknek gyorsírásszerû rövidítése.
- Elég primitív megoldás! - mondta némi megvetéssel, majd könnyed biztonsággal mekegni kezdett távoli rokonával újmagyarul.
Szeretve tisztelt édesapjának már nehezebben ment a dolog. A bérelszámolás területén volt járatos csupán. Egyéb tudományágakban olykor meglepõ tájékozatlanságot árult el. Jelen esetben azonban éppen ez volt a szerencséje. Aki semmit se tud, mindent hisz. Az elsõ meghökkenés után néhány pillanat múlva már minden kétkedés nélkül hitt a csodásnak mondható kapcsolat valószerûségében. Izgalmasnak, de természetesnek találta. Mint pénzügyi dolgozó, azonnal a dolog anyagi következményeit kezdte latolgatni: gyorsan kiszámította, hogy mennyi lenne a saját fizetése a XXX. században, ro5z évi szolgálat után. Évi száz forint fizetésemeléssel számolva, tekintélyes végeredményhez jutott.
Örömmel állapította meg, hogy ezek szerint a kedves rokon jelenlegi fizetése jóval meghaladja a havi százezer forintot, plusz mellékesek, tehát a köbükunoka eléggé rendezett anyagi körülmények között él. Küldhet csomagot!
Amint eljutott eddig az örvendetes végkövetkeztetésig, nyugtalanítani kezdte, hogy Aladár anyagi természetû megbeszélések helyett céltalan szamárságokról, a fénysebesség és az idõtényezõ összefüggéseirõl fecseg a köbükunokával. Apai, sõt õselõdi tekintélyével visszaélve, magához ragadta a kezdeményezést, és bámulatra méltó céltudatossággal pumpolni kezdte késõi leszármazottját.
E tevékenysége regénybe illõ következményekkel járt. Tudomásunk szerint még a Magyar Televízió is rendszeresen beszámolt nézõinek a fénypostával küldött XXX. századbeli ajándéktárgyak okozta bonyodalmakról.
Mézgáéknak a köbükunoka jóvoltából leírhatatlan kalandokban volt részük. Meg sem kíséreljük hát leírni a leírhatatlant. Annyit azonban meg kell említenünk, hogy bár az õsök mohósága egy idõ után az Mzper X-szel való tüneményes kapcsolat megszakadását eredményezte, Aladár a XXX. századbeli küldemények használata közben rendkívül értékes új tapasztalatokat szerzett. Eszköz- és mûszerfejlesztési készsége meghatványozódott. Látóköre kozmikus méretekig kitágult. Új anyagok, új energiaforrások birtokába jutott. Így vált lehetõvé, hogy barátunk elképesztõen vakmerõ, de tudományosan megalapozott új, kalandos vállalkozásba kezdjen.
Errõl a hihetetlen, de nagyszerû Aladár kalandról szeretnénk beszámolni a kedves érdeklõdõknek