Nézzük Õt. Tehát hét éves kapcsolat, két gyerek és szar az egész ahogy van, de van biztos tetõ és kenyér, és önszívatás, de a akkor is van biztos tetõ és kenyér. Szóval szar meg kényelem.
És a gyerekek, akikkel ki lehet magyarázni, hogy tulajdonképpen miért jó választás a szar, és lehet vele palástolni a valóságot, ami az, hogy kényelmességbõl, beszariságból, megalkuvásból vagyok a abban amiben. Nem mert a gyerekek...
A gyerekeket különben sem jó hazugságban nevelni, egyrészt mert átlátnak rajta, másrészt mert ezt tanulják el, s majd saját kapcsolataikban is ez lesz az alapvetõ minta. Tehát õszinte szeretetben, nyílt tisztázott helyzetben illene a gyereket nevelni, ha elváltan, akkor elváltan.
Szóval egyszerû a történet, kilépni a biztos szarból, a bizonytalanba, amibõl a biztos jóba lehetne lépni. Ehhez persze tartás, gerinc kell. A könnyebb út ugye várni a biztos szarban a biztos jót, de ez sunyi és gerinctelen és természeténél fogva eleve bukásra ítélt, s nem más, mint önnyomorítás.
És lássuk milyen nõbe is vagy te szerelmes.
Egy gerinctelen, sunyi, konfliktus/nehézség kerülõ, számító, döntésképtelen, játszmázó nõbe.
Szóval, nem szól másról a történet, mint a szar racionalizálásáról, kimagyarázásáról, hogy az bizony úgy jó(bb) mindenkinek ahogy van.
Kompromisszummal itt csak a vesztébe rohan az ember.
A megfelelõ kötéshez megfelelõ apára/apához csak megfelelõ anya jó.
Ellenkezõ esetben - kompromisszum más néven monyolás: égetõ a szükség a kötésre, de nincs megfelelõ anya/apa, és tákolunk - megbízhatatlan lesz a kötés, és ilyen kötésre repülõ esetében sem bízná senki életét.