Majoros István, olimpiai bajnok birkózó a napokban aláírta szerzõdését a debreceni székhelyû FSPU Hungary promóciós céggel, így immár minden akadály elhárult, hogy valóra válthassa élete egyik álmát, azaz részt vehessen a K1-ben.
Az athéni ötkarikás játékok aranyérmese már régóta szerette volna kipróbálni magát ebben a küzdõsportban, ráadásul éppen abban a szabályrendszerben - MMA-ben -, amely talán a legközelebb áll a stílusához.
Az MMA-ban ugyanis a már jól ismert - kickbox alapjaira épülõ - K1 szabályrendszer mellett engedélyezett a földharc is. Egy mérkõzés alapesetben 2x5 percig tart, a versenyzõk nyitott kesztyûben vívnak meg egymással. Az nyilvánvaló, hogy Majoros a birkózás technikai alapjaival tökéletesen tisztában van, ám hogy az öklével is minél hatékonyabban tudjon dolgozni, Kovács István olimpiai bajnok segítségét is igénybe veszi.
Az FSPU meg is szervezte Majoros elsõ meccsét, mégpedig nem is akárki ellen. A kecskeméti illetõségû sportoló azzal a japán Jamamotóval néz farkasszemet december 31-én Oszakában, aki az elsõszámú sztárnak számít a 60 kilogramm alatti súlycsoportban. Az összecsapás érdekessége, a két versenyzõnek jó esélye van arra, hogy a következõ, pekingi olimpiai játékokon is találkozzon egymással birkózásban."