Érdekes, hogy a Szentírás elbeszélésében az emberiség életútja egy kertbõl indul el (Ter 2.f.), és egy városban fejezõdik be, az új Jeruzsálemben (Jel 21.f.). A Szentírás elsõ könyvének elbeszélése szerint az elsõ emberpár környezete egy Isten által teremtett kert. A természet tehát, amely körülveszi az embert, az õ szolgálatára van. Csak be kell népesíteni, és meg kell védeni az ember szolgáló adottságait. Az utolsó könyv, a Jelenések Könyve az idõk végén egy szent városról szól, itt fejezõdik be az emberiség története.
A jövõ városában, az új Jeruzsálemben nincs nyomorúság, nincs panasz, nincs többé halál. Ez nem az emberek alkotása, hanem Istené. Istentõl jön a földre. Az égben készül el az, amit Isten végérvényes ajándékaként szán az emberiségnek.
Bár az új Jeruzsálem az égbõl száll le, ez azonban nem jelenti azt, hogy a mi közremûködésünk nélkül hull az ölünkbe. Isten teremt mindent újjá Jézus Krisztusban, kereszthalálában és feltámadásában, ehhez azonban mi is hozzájárulhatunk.
http://www.zsido.com/peszach/kommentar9.htm --- Ez egybecseng a Midrás (Tánchumá, Pkudé 11.) azon megállapításával, miszerint a harmadik Szentély nem emberi kéz által épül fel, hanem az égbõl fog alászállni, amikor ennek eljön az ideje (ld. Sávuot 15b.).! ! ! ! !
Távlatok- A Magyar Jezsuiták Folyóirata(1998/4)(628.old.)Az újraegyesített Németországban tett apostoli látogatása során II.János Pál pápa Berlinben 1996 június 23.-án, vasárnap az úr angyala elimádkozásakor, jelentette be az Európával foglalkozó különleges püspöki szinódus összehívását. A Lineamenta, azaz a munkadokumentumtervezet arra szólítja fel az európai helyi egyházakat, hogy vizsgálják felül sajátos körülményeiket az Atlanti-óceántól az Uralig terjedö kontinens földrajzi és egyházi valóságában. A Földrész húsz évszázaddal ezelött lépett az Úr szava által megvilágított útra. Csak egy új evangelizálás, az Úrral való újabb találkozás élesztheti fel a reményt! Lehetövé kell tenni, hogy a Földrész nagy lelki eröi mindenütt kibontakozhassanak és teremtsék meg a valódi vallási, társadalmi és gazdasági újjászületés korszakának feltételeit. Ez lesz az új evangelizálás gyümölcse! Jézus Krisztus a remény forrása!
Európa történelme, az emmauszi tanítványokhoz hasonlóan, az Úrral való találkozás felé halad!
Reménységünk oka nem saját képességeinkbe vetett bizalom, hanem a feltámadt Krisztus ígérete!
(569.old.) Az evangéliumok Krisztusa, a megígért és az eljövendö isteni megszabadító, az üdvtörténet távlatában már nem csak a "Krisztus", hanem - "Kyrios(Küriosz), Khrisztosz", Izrael Messiása és az egész emberiség egyetlen Megváltója.
"Új ég, új föld, új Jeruzsálem. Az Isten sátora az emberekkel van. Íme mindent újjá teszek. Meglett."
János apostolnak a Mennyei Jelenésekröl írt könyve
3,12 Aki gyõz, oszloppá teszem azt az én Istenemnek templomában, és többé onnét ki nem jõ; és felírom õ reá az én Istenemnek nevét, és az én Istenem városának nevét, az új Jeruzsálemét, a mely az égbõl száll alá az én Istenemtõl, és az én új nevemet.
20,1. És láték egy angyalt leszállani a mennybõl, a kinél vala a mélységnek kulcsa, és egy nagy láncz a kezében.
20,2. És megfogá a sárkányt, azt a régi kígyót, a ki az ördög és Sátán, és megkötözé azt ezer esztendõre.
21,1. Ezután láték új eget és új földet; mert az elsõ ég és az elsõ föld elmúlt vala;
21,2. És én János látám a szent várost, az új Jeruzsálemet, a mely az Istentõl szálla alá a mennybõl, elkészítve, mint egy férje számára felékesített menyasszony.
21,3. És hallék nagy szózatot, a mely ezt mondja vala az égbõl: Ímé az Isten sátora az emberekkel van, és velök lakozik, és azok az õ népei lesznek, és maga az Isten lesz velök, az õ Istenök.
21,10. És elvive engem lélekben egy nagy és magas hegyre és megmutatá nékem azt a nagy várost, a szent Jeruzsálemet, a mely Istentõl szállott alá a mennybõl.
Máté evangéliuma
21,42. Monda nékik Jézus: Sohasem olvastátok-é az írásokban: A mely követ az építõk megvetettek, az lett a szegletnek feje; az Úrtól lett ez, és csodálatos a mi szemeink elõtt.
21,43. Annakokáért mondom néktek, hogy elvétetik tõletek az Istennek országa, és oly népnek adatik, a mely megtermi annak gyümölcsét.
Dozulé-Botschaft Christi, Einzig und endgültig(1984)(S.10.)Dieses Kreuz beherrscht die Welt, und die Welt ahnt nichts, oder sie kennt es nicht, oder sie vergißt es!
(S.12)"Sage dem Priester, daß das Glorreiche Kreuz, das an diesem Ort errichtet werden soll, Jerusalem gleichen soll!"
---Dozulé-Krisztus üzenete, egyedüli és végérvényes(1984)(10.old.)Ez a kereszt uralkodik a Világon, és a Világ ezt nem sejti, vagy nem ismeri, vagy elfelejtette.
(12.old.)"Mondd a papnak, hogy ez a dicsöséges kereszt, ami ezen a helyen(Dozulé? ? ?) kell hogy felállítódjon, Jeruzsálemmel azonos kell legyen!"---
Ez az eredetileg francia nyelven 1984-ben kiadott füzetecske azért érdekes, mert egyértelmüen Dozulé-t emlegeti a kereszttel kapcsolatosan! Hogy miért teszi ezt? Mert az 1999.08.11.-i teljes Napfogyatkozás "középvonala" pont Dozulé-nál érte el Európa partvonalát a La Manche csatorna felöl! Egyértelmüen Krisztus eljövetelével azonosítja ezt a kozmikus keresztet!
Viszont tévesen informál, hogy Dozulé lesz Jeruzsálemmel azonos!
Az Új Jeruzsálem közösség 1997. január elsején jött létre(*?) olyan katolikus fiatalokból, akik élethivatásuknak tekintik a tanúságtételt Jézus Krisztusról. (A tisztán magyar alapítású közösség alapjait Kunszabó Zoltán és László Viktor tette le.) Nevüket a Jelenések könyve 21. fejezetébõl kölcsönözték: Isten városa, az új Jeruzsálem, a beteljesült, megdicsõült egyház jelképe. A közösség elsõdleges célja és hivatása az evangélium bemutatása a XXI. század (sokszor elidegenedett) emberének a II. János Pál pápa által meghirdetett új evangelizáció szellemében.
(*?)http://www.uj-jeruzsalem.hu/ind2.html
A Közösségünk 1996-ban jött létre azzal a céllal, hogy részt vállaljon Magyarország evangelizációjából, és ökumenikus hivatást töltsön be
http://www.logon.org/hungarian/s/p180.htm
Az Isten Városa
A Jelenések könyvében láthatjuk leírva az Isten Városának eljövetelét a földre. Ez az írás bemutatja ennek az Új Jeruzsálemnek a szimbolikus jelentését és jelentõségét.
Az Isten szent városa ugyan azon a rendszeren alapul amely mintaként adatott Mózesnek a Sínai hegynél.( ! ! ! )
-Az 1999.08.11.-én teljes Napfogyatkozással kombinált ("erösített"! ) kozmikus keresztet, a kozmikus hatások királyának is nevezhetjük, de negatív elöjellel!
Azt biztos tudják, hogy erre a napra´"jósolta" Nostradamus (asztrológus, "próféta") a "Rettegés Királyát Földreszállni"! Egyetlen egy dátumot adott meg és az ez volt (Julian. Kal.!).
Az 1999.08.11.teljes Napfogyatkozással kombinált kozmikus kereszt (a Földhöz képest!), ami a lehetö legerössebb
(negativ értelmü!) kozmikus hatás volt, azonos az egyes vallások által elnevezett "Új Ádám , "Új Teremtés", "Új Ég és Föld", "Új Égi és Földi Jerusálem", "valódi keresztrefeszítése a "Jézus-Szellemnek"", "Idök Vége", "Utolsó Ítélet", stb.-vel és ez egybe esik Immanuel (Izraeliták által évezredek óta várt Messiás, Immánuel - "Velünk az Isten")
"Földreszállásával" - születésével (amit a Jelenések Könyve részletez - a "Fekete Madonna" szüli meg!)