Suchman Tamás: nem készülhet el idõre a sávolyi versenypálya
A spanyol beruházó nem nyújtotta be eddig a hitelkérelmét a felerészt hitelbõl megvalósítani tervezett sávolyi motorospálya megépítéséhez, így nincs realitása annak, hogy a beruházás a tervezett szeptemberi határidõre megvalósuljon – jelentette be Suchman Tamás, a kiemelt fejlesztésekért, ezen belül a sávolyi MotoGP hatósági elõkészítéséért felelõs kormánybiztos az MTI-nek kedden.
Itt még a vidámság az úr: Talmácsi Gábor az alapkõletételnél
A gyorsaságimotoros-világbajnokság Magyar Nagydíjára szeptember 20-án kerülne sor az új Balatonringen.
Suchman Tamás leszögezte, a magyar fél a feltételeket biztosította, kiemelten kezelte a beruházást, és teljesítette a vállalásait. Az ügynek prioritást adva, rendkívüli szigorral folytatták le a hatósági egyeztetéseket, így a pálya néhány héten belül megkaphatja az építési engedélyt – tette hozzá. Ehhez a befektetõ jelentõs beruházása révén megépült Sávoly község csatornahálózata, és hamarosan megkötik a szerzõdést a tisztítómû megvalósítására is.
A kormánybiztos beszámolója szerint a spanyol Sedesa vezette konzorcium a költségeket felerészt önerõbõl, felerészt a Magyar Fejlesztési Bank által nyújtott hitelbõl kívánta állni, azonban az ehhez szükséges hitelkérelme a mai napig nem érkezett be.
Márpedig enélkül nincs meg a fedezet a versenypálya szeptemberi határidõre tervezett megépítéséhez. A határidõ betartásához nemcsak a hitelfelvétel ügyében kellett volna megtenni az elsõ lépéseket, hanem a sávolyi helyszínen is, ami szintén nem történt meg.
Suchman Tamás álláspontja szerint a gazdasági válság vezetett a beruházás elhalasztásához, amirõl a spanyol fél ígérete szerint csütörtökön, közleményben ad majd tájékoztatást.