Az MTI-hez pénteken eljuttatott, három pontba szedett cáfolatban a Balatonring Team elsõként azt említi, hogy szerinte Talmácsi elsõ három futamon elért kiváló eredményei (10. hely, 4., 7.) nem születhettek volna meg a megfelelõ körülmények nélkül. Másodikként a közlemény a csapatfõnök Jorge Martinez Asparnak a magyar motoros iránti bizalmát emeli ki: "2007-ben a magyar pilóta mellett döntött, és az elõzõ világbajnokság szerényebb eredményei ellenére idén a rendelkezésére bocsátotta a világbajnokság egyik legtapasztaltabb csapata, az Aspar Team segítségét, hogy akár világbajnokká válhasson az új, nagyobb kategóriában is."
Utolsóként a közlemény kiemeli, hogy Jorge Martinez elismert támogatók bevonásával - Grupo Milton, Logostic Land, Sedesa - kifejezetten Talmácsira szabott csapatot hozott létre a 2009-es évre.
"Az az igazság, hogy semmiképpen sem számítottam ilyen reakcióra. Ebben az évben hoztuk létre az új csapatot kizárólag Gábor miatt - olvasható Martinez nyilatkozata a közleményben. - Nehéz volt a projektet kivitelezni, elõrevinni, de egy pillanatra sem hagytuk abba a harcot, hogy a legjobb technikát és leghathatósabb támogatást nyújtsuk. Óriási csalódást érzek, hogy ebbe a helyzetbe kerültem és remélem, amikor mindezen túl leszünk, Gábor rájön, hogy milyen sokat tettünk érte. Természetesen a legkevésbé sem értek egyet a nyilatkozataival, és ha nem sikerül megfelelõ módon megegyeznünk, meg fogom tenni a szükséges intézkedéseket, hogy megvédjem az érdekeinket."