Régen, amikor kicsi voltam olykor én is imátkoztam, majd amikor már eljutottam egy fejlettségi szintre, elgondolkoztam, hogy hoppá, én most kihez is beszéltem? És bizony rájöttem, hogy az érzéseimhez (((saját kreált istenben bizonyos érzéseik kielégítése végett))).
Amikor falun vagyok egy templomban (vagy akár máshol), és látom az embereket látni imátkozni, valahogy ez jön le. Nem a valós, egyház által "kreált" istenhez imátkoznak, hanem saját jóérzéseikhez, ami természetesen nem tudatosul bennük.
Persze nem is kéne.
Bevallom nem értem, hogy lehet az, hogy senki sem veszi észre a vallásban lévõ hihetetlen nagy ellentmondásokat.
De hát ahogy mondani szokták, az ember nem tökéletes. Na de ennyire?