"A Laetrile minden bizonnyal a legtöbbet vitatott, és az amerikai társadalmat hosszú éveken keresztül foglakoztató szer volt. Mára már elültek az izgalmak, egyértelmûvé vált, hogy a szer nem gyógyít, sõt - kötöttcianid-tartalma miatt-mérgezõ hatású. Ez azonban nem jelenti azt, hogyne használnák változatlanul lelkiismeretlen sarlatánok. A Laetrile elõállítását a különbözõ csonthéjas gyümölcsök magvából nyerhetõ cianidtartal-mú glikozidból, az amigdalinból idõsebb és fiatalabb Ernst T. Krebs -apa és fia - szabadalmaztatta. (A Krebs igazán jó név rákkutatók számára!) Mivel az elõállítás nehézségekbe ütközött, egyszerûen az amigdalint hozták forgalomba rákellenes szerként, de hol Laetrile-nek, hol pedig B17. vitaminnak nevezték. (Ez külön megtévesztés, ilyen vitamin nem létezik.) Az amigdalin rákellenes hatásának mechanizmusa igen egyszerû: az egészséges sejtekben az amigdalin cianidját egy a rodanáz nevû enzim ártalmatlan tiocianáttá alakítja, a rákos sejtekben lévõ béta-glükoronidáz enzim hatására cianid szabadul fel: a rákos sejtek szinte öngyilkosságot követnek el. Sajnos nincs így. Ez a biokémiai megfontolás teljesen légbõl kapott. Az ellenõrzõ kísérletek sem a gyógyító, sem pedig a megelõzõ hatást nem igazolták. A Laetrile-t az USA-ban nem engedélyezték. A kétségbeesett és még mindig reménykedõ betegek kénytelenek Ernesto Contreras mexikói klinikájára menni, ahol 1500-2500 dollárt kérnek egy semmit sem érõ kezelésért. Noha minden megbízható adat a Laetrile hatástalanságát bizonyítja, sokan vélekednek úgy az effelõl kétséget nem táplálók közül is, hogy az adott helyzetben szerencsésebb lenne a forgalmazás engedélyezése. A félrevezetett és reményvesztett betegek ugyanis így a feketepiacon sokkal borsosabb árért jutnak hozzá a készítményhez. Meg kell azonban fontolnunk, hogy a Laetrile nem veszélytelen, hiszen cianidot tartalmaz, amely a szervezetben felszabadulva mérgezést, esetleg halált is okozhat. Petersen és Markié tanulmánya9 alaposan elemzi a Laetrile-vita politikai és társadalmi vonatkozásait."