Anélkül hogy kötözködni akarnék, csak azt tudom mondani, hogy ez a fülkeleválasztós dolog, annyira azért nem bonyis, ha több sorozatban gyártott repülõeszközön is bevezették (B-1, F-111).
F-111: Az egyetlen sorozatban gyártott valódi mentõkapszulás rendszer (a B-58 és a B-70 esetén a katapultülésnek volt egy kapszulája).
B-1A elsõ három prototípus (nem került sorozatgyártásra): Személyzeti mentõ modul. (az egyik prototípus lezuhant, a mentõmondul kis magasságban lett aktiválva, a háromfõs legénységbõl az egyik belehalt a mentõegység földetérésekor szenvedett sérüléseibe)
B-1B (sorozatgyártásra került változat): A személyzeti mentõmondul pirotechnikai eszközeivel kapcsolatos kétségek miatt egyéni katapultülések lett ellátva.
Igazán nem volt sikeres a mentõkapszulás rendszer. Hátránya volt a bonyolultsága, a nagy tömege, valamint a pirotechnikai rendszerekkel szembeni bizalmatlanság. Amennyire én tudom, az 1970-es évek után egyetlen katonai vagy civil gép esetén sem merült fel ez a mentési módszer.
Más kérdés, hogy pl a visszatérési fázisban csak egy kellõen megerõsített, saját védõpajzzsal ellátott verzióvanak lenne értelme.
Ez esetben viszont már szinte egy külön ûrhajóról beszélünk (hiszen saját energiaforrással, létfentartó berendezéssel, stb. kell rendelkeznie). Valóban ez jelentené a tökéletes megoldást, de milyen áron? Cirka 5 tonnás tömegnövekedés árán?
Nem volna egyszerûbb akkor már külön építeni két rendszert (egy külön személyszállító ûrhajó és egy teherhajó)?
Az amcsi ürrepülõgépg szerintem tele van olyan költségcsökkentõ félmegoldásokkal, aminek aztán az a vége, hogy sokkal nagyobbak a költségek, mint amivel elõször kalkuláltak.
Szvsz a legnagyobb problémája az erõsen irányított költségvetése. Az U.S.A. (United Space Alliance) felügyeli az egész rendszert. Gyakorlatilag a NASA megállapíthat különféle feladatokat, az U.S.A. meg közli, hogy ez mennyibe fog kerülni. Nem éppen ideális megoldás egy ilyen szintû rendszer üzemeltetésére...
Ha a mentõrendszereket a kezdetekben belerakják akkor egy katasztrófa valószínüleg nem jár ilyen jelentõs áldozatokkal, ami azt jelenti hogy a közvélemény jobban elfogadja a rendszer biztonsági képességeit, ergo nem kell évekig dekkolni, és dollár 10 milliárdokért, utólagosan beépíteni olyan dolgokat egy olyan rendszerbe, aminél minden dkg számít.
Ha minden elképzelhetõ mentõrendszert megvalósítanak (mentõkapszula-pilótafülke, indítás közbeni ûrsikló leválaszthatóság, stb.) az egész rendszer alapára cirka kétszer drágább és maga a rendszer másfélszer bonyolultabb lenne (ergo az üzemeltetése még pár fokkal drágább). Eközben a teherbírása a felére esne vissza. Ez a valamit valamiért elv.
Szal én nem akarnék a helyedben egy olyan filozófiát feleslegesen védeni, aminek a csõdjét épp most éljük át.
A felesleges vádak alól tisztázni próbálom, mert felesleges arra ráhajtani, hogy 100%-os biztonságot várjanak el az emberek tõle. Ha ilyesmit vár el valaki egy ûrhajótól, az nincs tisztába a tényállással (a kedvencem az volt, amikor anno az egyik hozzászóló azt firtatta, hogy miért lépett ilyen nagy sebességel a légkörbe a Columbia, és miért nem lassitott le elötte...).
Az STS rendszer felett eljárt az idõ, ez nem vitás, én személy szerint amúgy sem rajongtam érte (a Venture Star-ért igen, de az más tészta).