Azért ez a mentõkapszulás dolog nem ennyire egyértelmû, mint ahogy írod, mert a szojúz rendszer azért csak így mûködik! Csak ott máshogy hívják a visszatérõ egységet, nem mentõkapszulának, de a lényegen nem sokat változtat.
Ne keverjük már a két rendszert, mert nem sok köze van egymáshoz!
A Szojuz esetén van egy mentõtorony, amely egész egyszerûen az egész Szojuz ûrhajót eltávolítja a hordozórakétától - de ez a rendszer értelemszerûen csak a fellövés folyamán használhaztó!
A mentõkapszulás rendszernél a repülõgép/ûrrepülõgép pilótafülkéjét leválaszthatjuk, és az külön ér földet. Nem csak felszállásnál, hanem elvileg bármikor leválasztható.
Azon kívûl, hogy mindkettõ elvnél mentésre szolgál, sok közöst én nem vélek felfedezni...
Szinte az összes ûreszköz modul rendszerû. Nem feltétlenül jelentene ez akkora gondot. Gyak arról lenne szó, hogy az ûrrepülõgép egy olyan ûrhajó lett volna, ahol az egyes modulok újrahasznosíthatók, és aerodinamikailag optimális kialakításúak (ez utóbbitól repülõgép). Ehelyett nekiálltak tervezni egy bazi teherszállító röpcsit, amit az ûrbe tudnak fellõni.
Modulszerû ürrepülõgép tervet én még nem láttam. Van ilyen egyáltalán? Talán a CEV tervei esetén beszélhetünk egyik-másik elképzelés kapcsán ilyesmirõl - de ezeknél a modulok közül csak a személyzeti modul (vagyis maga a kis méretû ûrrepülõgép) tér vissza! Amikor az STS rendszer tervezése folyt, egy olyan elképzelésre igyekeztek ráfeküdni, amely egy igen elegáns, egységesített rendszer, mely kiválthatja az Apollo-t és a feleslegessé teszi a hordozórakétákat is. Az eredetileg számított költségeknél ez mûködött is volna. Miután mindent az STS rendszer végzett volna (mûholdak pályára állítása, emberes ûrrepülések, ûrállomásépítés, mûholdak karbantartása, stb.) elvileg az alacsony költségek miatt egy egységesített rendszer tökéletes lett volna.
A probléma az volt, hogy akkor is ezt az elvet próbálták megvalósítani, amikor már látszott, hogy a költségek igencsak felmentek, már elfogadhatattlan szintre...
7 émber élete megéri azt az 5 t pluszt egy száztonnás szerkezet esetében (ha jól tudom csak az ûrrepcsi maga kb ekkora), szerintem .
Az az 5 tonnás tömegnövekedés önmagában kb. 100 tonnával növelné meg az indulótömeget, és a rendszer (most a hasamra csapok, csak viszonyításként megemlítve) kb. 5-10%-al megemelte volna a költségeket. Mindez feleslegesnek tünt, mivel a rendszer alapjában véve kellõen biztonságos volt (a Challenger-katasztrófa esetén ne feledjük, hogy elsõ sorban egy hibás emberi döntés (a hõmérsékleti határok figyelmenkívûl hagyása), és nem tervezési hiba volt az ok!).
Lent már utaltam rá többször is. 100%-os biztonságra lehet törekedni, de iszonyatos pénzbe kerül. Mindenki tudja, hogy az S-Classe Merci és a Volvo S80 milyen biztonságos, mégsem jár mindenki ilyen autóval... (erõsen kerekített példa, de a lényeg végülis azonos).
Az STS az 1970-es években érvényes biztonsági elvek alapján lett megtervezve. Számtalan ötlet és kidolgozott terv merült már fel a biztonságosságának javítása érdekében, például a szilárd hajtóanyagú gyorsítórakéták folyékony hajtóanyagúra való cseréje (ezek bármikor leállíthatóak az indítás után, nem úgy, mint a jelenlegi SRB-k), vagy a hõvédõ csempék lecserélése (egyszerûbben kivitelezhetõ karbantartás, jobb rögzítési eljárások, más anyagok használata, stb.). Ezek viszont nem mentek át a bürokratikus rendszeren.
Egy moduláris rendszernél csak a biztonságért felelõs rendszerektõl várják el a 100%-ot. Pl jegyzi valaki azt hogy volt már olyan a Szojúz esetében is (talán nem is egyszer), hogy az indításnál a rakéta meghibásodása miatt, a mentõrakéták távolították el a veszélyessé vált startasztal közelébõl az ûrhajót? Vagy a mûszaki egység meghibásodása miatt elõbb kellett a visszatérõ egységet igénybevenni? A sajtóba szinte be sem kerülnek ezek a dolgok.
A Szojuz esetében én nem tudok olyanról, hogy az indítóasztalon álló rakétáról mentették ki a személyzetett a mentõrakétás rendszerrel. Olyan volt, hogy mûszaki hiba miatt megszakították az utat, és hamarabb tértek vissza az ûrbõl.