Reggel hallottam a hírt, hogy a NASA leállítja az ûrsikló programot. Nem felfüggeszti, hanem leállítja.
Szerintem tévedés áldozata vagy. Csak leállították a repüléseket, amíg nincs megoldva az üzemanyagtartál szigetelésének problémája. Legalábbis én eddig csak errõl tudok...
(mondjuk azon nem csodálkoznék, ha a bulvársajtó félméteres betükkel közölné a hírt, hogy megszûnik az ûrsiklóprogram... tõlük ennyi várható el)
Én úgy tudom, de nem akarok nagy marhaságot írni, de az ûrsikló programot a NASA az Apollo program után indította azért, hogy elkészítsen egy olyan ûreszközt, amely újrafelhasználható és jelentõsen csökkenti az ûrbe juttatható hasznos teher költségét. Elindították 70 valamikor és én úgy tudom, hogy 20 évre tervezték a használatát.
Az ürrepülõgép program elsõ szárnypróbálgatásai sokkal régebbre vezethetõek vissza. Egyesek szerint ha az 1950-es évek végén, 60-as évek elején nem gyorsul fel az ûrverseny annyira, akkor nem a Von Braun-féle rakétákkal oldják meg az ûrbe jutást, hanem valamiféle repülõgépekkel (az X-15 egyfajta leszármazottjai).
A Martin cég "Astrorocket" terve 1963-ból.
Az ûrsiklókat eredetileg tényleg 20 évre tervezték, de csak az 1970-es évek végén, 80-as évek elején készültek el (kivéve az Endevour-t, amelyet a Challenger pótlására építettek). Azonban eredetileg úgy számolták, hogy a 80-as évek végén már évente 10 vagy akár 20 indítás is lehet majd, és a gépeknél 100 felszállásos élettartamot neveztek meg. A Challenger-katasztrófa alapjaiban ingatta meg az STS programot, így alaposan "visszalassult" az ûrrepülõgépek fellövése, eredetileg ugye úgy tervezték, hogy a mûholdak feljutattására is az ûrsiklókat használják, a hagyományos hordozórakéták helyett. Ez alapjaiban megváltozott, így a '100 fellövéses' élettartamtól nagyon messze vannak a gépek. A 20 éves élettartam sem játszik itt szerintem, a gépeket jelentõsen felújításnak vetették alá a 90-es években (szinte teljesen lecserélték például a fedélzeti rendszereiket), így az elõregedés nem fenyegeti õket - noha kétségkívûl bebizonyították, hogy eredeti feladatuknak, a minél olcsóbb ûrbe jutás feltételének nem felelnek meg...
A NASA utána szépen ráült a kis fenekére, megelégedve annyival, hogy jó-jó, nem olyan lett, amlyenre akartuk, nem újrafelhasználható, kicsit drága üzemeletetni, nem is bír annyit, de még mindig többet tud, mint az Arieane, meg at többi.
Azért ne csak a NASA-t ostorozzuk: elsõ sorban a politikusok azok, akik dróton rángatják az ügynökséget, felkarolnak bizonyos kezdeményezéseket, és leállítanak másokat...
Anno az 1980-as években megkezdõdött az X-30 program, amelynek a célja egy igen elõremutató, (kombinált) scramjet hajtómûves ûrrepülõgép megtervezése és megépítése lett volna. Nagy csindadtrattával bejelentették, propagálták, mint az USA egyértelmû technikai fölényét bizonyítandó, aztán szépen elsikadt...
Ugyanez az X-33/Venture Star programnál...
Fantáziarajz az X-30-ról
1987-ben felrobban a Challenger. Hosszú szünet, mert kicsit kellemetlen beismerni, hogy egy tucat veszélyhezetre nincs felkészítve a jármû. Javítson ki valaki, de az Apollo programban annyira odafigyeltek, hogy az elsõ pillanttól kezdve ki tudtak jutni ha baj volt. (Toronyban lévõ segédrakéta, ami katapultálta volna a kabint) Gyakorlatilag csak azért nem halt meg addig több ember, mert szerencséjük volt. A fellövés után gyakorlatilag alig van olyan pont, amikor megszakítható a folyamat.
Az Apollo és az Ûrsikló azért erõsen eltérõ megoldás. Az ûrsiklónál egy mentõrakétás megoldás nem igazán kivitelezhetõ, talán csak a pilótafülke leválasztása, rakétahajtómûvekkel való eltávolítása, és ejtõernyõvel való biztonságos földre engedése. Egy ilyen rendszer azonban eléggé bonyolult (és mint tudjuk a bonyolult rendszerek velejárója a nagyobb meghibásodási arány) és nehéz. Viszont egy eféle megoldás sem segítetett volna a Columbia személyzetén.
Összepofozták az ûrrepülõt, adtak ejtõernyõt az pilótáknak (jókor hozzáteszem, 7 év mûködés után)
A legelsõ repüléseknél a pilótafülkében volt két katapultülés (ekkor összesen két fõ repült a gépeken). Azonban az alsó fedélzetrõl nem lehet katapultálni, tehát az ott tartózkodók gyors kimentése legalábbis igen nehézkes... (ie.: csaknem lehetettlen.). Az ejtõernyõs kiugrásos-mentés egy erõsen hipotetikus lehetõségre épít (az ûrsikló repülõképesen siklik a Föld felé, de valamiért nem szállhat le biztonságosan), egy pörgõ ûrsiklót például aligha lehetne elhagyni ezen a módon...
E mellett a NASA leállítja az összes igéretes projektjét, mint Ventura Star stb. mondván, hogy ez neki nem kihívás, csinálja, akinek X díj kell. Ennek ellenére belefog egy ISS építésébe, egy kiöregedett, idestova 20 éves konstrukcióval, ami szintén felrobban úgy ahogy van.
A Venture Star-t a Bush-kormányzat állította le, és az ISS-t is õk herélték ki. Az ISS amúgy még csak 7 éves (ha jól számolom), és még jóval azelött kezdték meg a munkálatokat, hogy a Venture Start leállították.
Ahogy én látom most ott porosodik az ISS, amíg szét nem esik az is, félkész állapotban, amolyan groteszk halálcsillag szerûen, és a NASA megint mehet az oroszokhoz, hogy 30 éves technológiával épült, repülõ koporsókban lövöldözzék már fel az emebreit.
A Szojuz-család mintegy 40 éves, de eddig csak két katasztrófája volt ez idõ alatt (az utolsó is 1971-ben), és jelenleg ez a legmegbízhatóbb ûrhajó, amely rendszerben van.
A ESA pedig leporol egy régi ötletet, hogy majd jól megcsinálja valamikor 201x után.
Az Orosz Kliper ûrhajóba szállnak be anyagilag, 2011-2012 körül indulhat az elsõ ilyen ûrhajó.