A karma a szabad akarat mûködési mechanizmusa, amely lelkünk testet öltésével fejti ki hatását és mint törvény hat szellemi fejlõdésünk során. Ha e törvényben foglalt szabályokat betartjuk, akkor jutalomban részesülünk, ellenkezõ esetben viszont szankciókkal kell számolnunk. Akár a jutalom, akár a szankció a fejlõdés útján való haladást jelzi mindkettõ, csak míg az elsõ esetben a rövidebb és boldogabb, addig a második esetben a hosszabb és gyötrelmesebb út választásáról van szó. Rajtunk múlik tehát, hogy az elfogadás szeretettel övezett útja, vagy pedig az ítélkezés kínokkal teli útja mellett döntünk.
E fejlõdési pálya több életen át tart, s az egy adott életen belüli pillanatnyi állapotot az ún. karmaedény telítettsége alapján van módunkban elemezni. A karmaedényt úgy képzeljük el, mint egy egyéni körülményektõl függõ térfogatú tárolóedényt, amelynek tartalmát vétkeinkkel növeljük, helyes cselekedeteinkkel pedig csökkentjük. Ez utóbbiak oly módon valósulnak meg, hogy az edény fenekébõl leeresztõ csövek nyúlnak ki, szájába pedig beömlõ csövek nyúlnak be. Megszületésünkkor a karmaedény magával hozza elõzõ életeink karmaedény-tartalmainak üledékét, mely azonban nem képez jelentõs mennyiséget az edény alján. Ezt a kezdeti tartalmat az adott életünk során folyamatosan módosítjuk, hol növeljük, hol csökkentjük, de az esetek jelentõs részében a változás többnyire emelkedõ tendenciát mutat. Minél jobban megtelt az edény, annál több és annál súlyosabb problémákkal kell szembenéznünk az életben. A karmaedény szájához közeli szint már halálos mértékû.
Hogyan növekszik, illetve csökken ez a szint? Ha szabad akaratunkkal visszaélvén vétkezünk, akkor a beömlõ csövek egyikén át növeljük az edény tartalmát, ha viszont szabad akaratunkkal megfelelõen bánunk, valamelyik leeresztõ csövön ürítünk az edénybõl. Mielõtt a vétkesnek tekinthetõ cselekedeteinket részleteznénk, vizsgáljuk meg, mit is kell értenünk véteknek a karma mûködése szempontjából. Véteknek tekintünk minden elégedetlen viszonyulást a világhoz, vagy annak bármely részéhez. Azzal a világgal szembeni elégedetlenségrõl van szó, amelyet a Teremtõ alkotott és amelynek részei vagyunk mi magunk is a sorsunkkal együtt. Amikor elégedetlenek vagyunk a világgal, vagy annak egy részével, akkor magunkban elvárásokat fogalmazunk meg. Felülbíráljuk a Teremtõt, úgy tekintve, hogy amit alkotott az nem tökéletes, javításra szorul. Amikor így ítélkezünk, akkor egyben magát a Teremtõt is elítéljük. Ha valamit elítélünk, akkor ezzel egyidejûleg a szeretet egy részét is megöljük magunkban, mégpedig az elítélt dologgal szemben, végsõ soron pedig a Teremtõvel szemben is. Nos, ezt tekintjük véteknek.
A szabad akarat, amellyel minden leszületett lélek rendelkezik, nem irányulhat a világ saját elképzelésünk szerinti megváltoztatására. Minden erre irányuló cselekedet elõzetes ítéleten alapul, tehát már gondolati szinten véteknek minõsül. Innen tulajdonképpen már nem nehéz megfogalmazni, hogy vajon mi minõsül karmikus értelemben jó cselekedetnek? Mit kell tennünk annak érdekében, hogy karmaedényünk tartalma csökkenjen? Jó cselekedetnek tekintendõ a világnak fenntartás (ítélet) nélküli elfogadása és annak szeretete, ezáltal a Teremtõ szeretete.
Most pedig lássunk konkrét gyakorlati példákat, vajon mitõl is növekszik karmaedényünk tartalma. Ezek között elsõ helyen áll az a szemléletmód, amikor valamely földi dolognak túlzott jelentõséget tulajdonítunk, tehát idealizáljuk azt. Túlzott jelentõséggel kezelni azonban nemcsak a pénzt, az anyagi javakat, a hatalmat, a karriert, a hírnevet, a népszerûséget, a tekintélyt, a szépséget és a testet nem szabad, hanem úgyanúgy esik latba az, amikor a hitnek, a bizalomnak, a szellemiségnek, a vallásosságnak, az erkölcsi normáknak, a társadalmi megítélésnek, az életmódnak, az emberi kapcsolatoknak, a fejlõdésnek, a tanulásnak, az intellektusnak, az ésszerûségnek, a családnak, a gyereknek, a tökéletességnek, a képességeknek stb. tulajdonítunk túlzott jelentõséget.
Amikor valaminek nagyobb jelentõséget tulajdonítunk, amikor valamit idealizálunk, akkor párhuzamosan elítéljük mindazt, ami ennek nem felel meg. A legszemléletesebb példa erre az, amikor egy hívõ, vallásos ember elítéli azt, aki nem így éli az életét. De ugyanúgy nincs jogunk erkölcsi, családi, társadalmi vagy bármilyen alapon elítélni a hûtlen házastársat sem, vagy éppen azt a jó módú embert, aki nem ad pénzt az utcai koldusnak. A karmaedény tartalmát növelõ dolgok között külön kategórát képeznek téves meggyõzõdéseink. Itt leginkább a büszkeségre, a hiúságra, túlzott önértékelésre, a magunkkal vagy az életünkkel való elégedetlenségre, más emberek elítélésére, megvetésére, az élettel szemben táplált haragra, a környezetünk irányítására való törekvésre, a hatalomvágyra és a féltékenységre kell gondolnunk. Tartalomnövelõ hatással vannak továbbá a tudatos rossz cselekedetek, valamint az el nem végzett karmikus feladatok is.
Látható, hogy az életnek aligha van olyan területe, ahol karmikus értelemben vett vétkeket ne követhetnénk el lépten nyomon. Ezzel számolnunk is kell, de van arra is lehetõségünk, hogy a karmaedény tartalmát megfelelõ cselekedettel, jellembeli tulajdonságokkal csökkentsük. Ide kell sorolnunk a tudatos, de nem öncélú jócselekedeteket, az együttérzést, a szent célok önzetlen szolgálatát, a hasznos ismeretek terjesztését, a jóságot, a jószívûséget, a jólekûséget, a vidámságot, a humorérzéket, az optimizmust, valamint nem utolsó sorban a karmikus feladataink végrehajtását. Karmikus feladatnak tekintendõ minden lélekbõl eredõ – karmikus feladatként talán fel sem ismert - tevékenység végzése, hivatásunk gyakorlása. A karmaedény tartalmából természetesen külsõ segítséggel is „lecsapolhatunk”, például gyógyítók segítségével, de ez nem tekintendõ tartósnak, amennyiben ezzel egyidejûleg nem tettünk semmit annak érdekében, hogy az „utánpótlás” megszûnjön. Ez egyben megfogalmazza a gyógyítással kapcsolatos lefontosabb alapelvet is.
Nagyon kevés esetben az embernek sikerül eljutnia oda, hogy karmaedénye teljesen kiürüljön. Ez az ember képes vétkezésektõl mentesen élni, azaz olyannak fogadja el a világot, ahogy az van. Látszólag érzelemmentesnek és közömbösnek tûnhet számunkra, mert senkiben és semmiben soha rosszat nem lát, szinte azt gondolnánk, hogy ez az ember egyszerûen csak van. De ez így mégsem teljesen igaz, mert saját életmódpéldájával vagy a hozzáfordulóknak adott tanácsaival folyamatosan segít abban, hogy mások is közelebb jussanak ehhez a szent állapothoz.