Kérem ne vegyen senki se komolyan! Ha némi nemû problémájuk van, akkor basszák meg!
Felejtés
Felejtés útját járom én, mely egy húsdarálón át vezet. Minél jobban beléd égett ez érzés melyet ki szeretnél tépni, annál hosszabb és fájdalmasabb lesz az út. Akkor miért választjuk a felejtés?!? Mert már nem tehetünk semmit, ha nem tépjük ki magunkból, akkor gyötörni fog idõtlen idõkig. Az elmúlt jó, netán rossz emlékek sötét pincébe rejtését, melyek örökre rajtad maradnak, mint egy beforrott seb, úgy fognak díszelegni rajtad, mint veterán katonán a hegek.. Idõvel sok hegünk lesz melyet elfelejtünk, de rossz szó vagy cselekedet feltépheti e hegeket. De nincs választás, ha már-e gondot mely éget nem tudjuk megoldani, vagy helyretenni.
A legszentebb érzések tudják a legnagyobb fájdalmat okozni, amikor az árva és gyönyörû szegfût tüskék borítják be, szirének csábító dala szólal meg kísértve és hívogatóan. De minden érintés fájdalmas. Mikor megérinted szíved összeszorul, levegõért kapkodsz és könnycseppek ragyognak csillogó szemedben.
Erõs és keserû méreg fojtogat, mely megfertõzte a lelkedet. Benned él, beléd ivódott, mint friss tinta az érintetlen fehérlapra. Egyre több tinta más-más színben ékesíti, vagy csúfítja fehérlapunkat. Idõ múlásával halványodik tinta, és halál eljövetelével tûnik el az utolsó folt is a fehérlapunkról.
Elfojtott érzések serege lapul bennünk, melyet próbálunk elnyomni, rejtegetni mások vagy magunk elöl. Magunkat csapjuk be. Keserû és magányos könnycseppjeink, idõvel pocsolyává,
tóvá majd tengerré duzzadnak, felemésztve ami vagy, ami lennél és ami lehetsz…