Lewis Hamilton: "Ez az egész csak egyre jobb és jobb lesz és én folyamatosan az álmomat élem. A verseny elején gondot okozott a gumik megfelelõ felmelegítése és az autóm egy kicsit túlkormányzott is volt, de néhány körrel késõbb minden javult. Ám addigra már túlságosan lemaradtam Felipétõl. A második szakaszban volt egy kis gondom a forgalommal, de ez megesik. Mindent összevetve, örülök az eredménynek, és továbbra is folytatni akarom a pontszerzést. A csapat nagyon keményen dolgozott Bahrein óta, és bár nem nyertünk, azt hiszem, mégis lehetünk elégedettek, hiszen mindkét világbajnokságot vezetjük."
Fernando Alonso: "A gyõzelmi esélyem az elsõ kanyarban történtekkel szállt el. Jól jöttem el a rajttól, és be tudtam fogni Felipét, és bár az elsõ kanyarban már félig elõtte voltam, összeértünk. Ki kellett mennem a fûre, hogy elkerüljem a balesetet. Mindketten nagyon szerencsések vagyunk, hogy be tudtuk fejezni a versenyt. Az ütközés következtében a második kanyarban már a negyedik voltam. Az ütközéssel szerzett sérülés tönkretette az autóm egyensúlyát az egész versenyre. A második szakaszban további hátrányt gyûjtöttem összem mivel a gumik nem mûködtek megfelelõen, de azt gondolom, hogy akkor is ugyanez lett volna az eredmény, ha a puha gumikat választjuk.