Én rájöttem, hogy már nem fogadnám vissza keblencemet, semmiképp sem. Túl sokat változtunk egymás miatt, és a barátaink jó részét elvesztettük egymás miatt, és én rájöttem, hogy senki nem érdemel belõlem annyit, hogy elhagyjam a barátaimat, akik tényleg ott állnak mellettem jóban-rosszban, és úgy szeretnek, ahogy vagyok, nem várják el, hogy változzak olyanná, amit álmaikban vágytak.
Errõl pedig egy haiku jutott az eszembe, az egyik kedvenc költõmtõl:
Informatika és tudomány
