Ahoz, hogy mindketten kiheverjétek a sérelmeiteket, évek is kellhetnek. Pont ezért nem szabad arra támaszkodni, "hogy majd egyszer talán újra". Én is rohadtul szenvedek, szabályos fizikai fájdalmam van keblencem hiányától (konkrétan görcsöl az egész testem), de akkor sem számítok feleslegesen arra, hogy tudomisén, egy hónap múlva megkeres. A lelkem legmélyén vágyom rá (nem is szeretném, ha nem vágynék rá), de azt is tudom, hogy sürgõsen ki kell vernem a fejembõl, és tovább kell lépnem.
Ugye, pénteken mondta az egyik közös barátunk, hogy számítsak arra, hogy megkeres. Nos, azóta sem keres, de már nem is számítok rá. Élek, bár nehezen, de nem számítok a hívására.
neked is így kéne kezelned a dolgokat. Tudom, nehéz, és fáj, de beláthatod, ugyanazt érzem, amit te, nem a levegõbe beszélek, és jelen helyzetben nem a múltat hozom fel érvként, hanem a kegyetlen jelent.