Nem feltétlen a nyersanyagokkal van a gond, hanem azzal, hogy egy ilyen állomás a mai technikákkal szükségképpen halálra van ítélve. A berendezéseknek szavatossága van, 5-10-20 éven belül elromlanak. Nem tudunk lényegesen tovább mûködõ berendezéseket gyártani, mert nem vagyunk képesek olyan önjavító rendszereket építeni, mint egy élõ szervezet. Egy ilyen állomás szükségképpen úgy jár majd, mint a Mir végnapjaiban. A mai technológia pazarló: egy idõ után az állomást el kell hagyni, mert egyszerûbb újat gyártani helyette. Az ott dolgozók nem tudnak új elemeket gyártani/elõállítani, az állomást autonóm módon bõvíteni, mert a legkisebb termosztát mögött is több száz földi cég csúcstechnológiája van. Mondjuk például nem tudunk csúcsminõségû titánötvözetet gyártani a Marson, mert mondjuk a Földön azt egy ezer tonnás présgép közremûködésével csináljuk. Vagy nem tudunk jó minõségû ûrruhát, mert ahhoz esetleg kínai selyemhernyó kell. Egy ûrállomás rendkívül komplex, és (emberi felhasználás szempontjából) extrém alacsony entrópáját szinte a teljes földi civilizáció együttmûködésével érte el. Lehetne arról vitatkozni, hogy létre lehet-e hozni egy miniatûr önfenntartó technikai civilizációt egy idegen bolygón a teljes megismétlése nélkül, de ez inkább hit kérdése. Inkább úgy kérdezem: szerinted ha holnap a Földön minden gép eltûnne, de az elõállításukhoz szükséges tudás meglenne, vajon milyen gyorsan tudnánk visszaállítani a mai állapotot? Szerintem évtizedek, ha nem évszázadok alatt. A mai esztergapadok olyan esztergapadokon készülnek, amiket tegnap gyártottak. Ha hirtelen a szénégetõ kalyibától kellene indulni, nagyon nehéz dolgunk lenne.
Amíg ez a helyzet, az önellátó Földön kívüli bázis csak illúzió, mint ahogy az is, hogy kolonializálunk bármit is. Egy ilyen földönkívüli telep a Földtõl függne, annak hiányában az ott élõk lassú kínhalálra vannak ítélve.