Na akkor mesélek neked egy kicsit. Borsod megye, 3-as számú fõút. Mint ahogy a magyar vidékek nagyrészén, itt sincs "kimondott nagyalföld a süllyedõ alappal". Ez a fõút (vagyis egy része) amirõl írok Miskolctól Kassáig tart. a szlovák oldalról nem beszélek mert minek, szted nem kell/lehet osszehasonlítani.
Ha jól emléxem 1,5-2 éve adták át az út egy részét, egy elkerülõ szakaszt Novajidrány és Hidasnémeti (határátkelõ) között. Ezt a szlovák útépítõ cég csinálta (azt nme tudom mi a neve), mert olcsobb volt. Sokkal, de nagyon sokkal. Most már ide-stova kb 2 éve csinálják a másik felét az útnak, Miskolc és Forró között. Az út még mindig járhatatlan, elvileg szélesítik is, és teljesen új burkolatot kap, nem csak ráaszfaltoznak, de sztem egy cm-rel sem szélesebb (össz 70cm-vel kell szélesíteni, ami azért már szemmel s látható). A minõsége egy darab kaki. van egy két olyan rész, ahol úgy tûnik, hogy kész vannak, de az autó majd szétesik (igaz, sportfutómû, ültetés, de más uton mint a hajó a vizen ugy siklik). szóval úgy néz ki, hogy soha se lesz kész, és hát a minõség is odavan. És tippelj, hogy mennyibe kerül ez nekünk, adófizetõknek?
Ha jól tudom 12 milliárd forintba. Egy koszvadt, nyomorult 25km-es, sima fõút, amit 2 éve nem tudnak befejezni, cak tudkálnak meg furkálnak. És ez az összeg tavaly még csa 6 milliárd volt, de abból nem jöttek ki, szal megduplázták.
Na szal itt a gond, nem pedig a környezeti viszonyokkal.