Még nem olvastam el a cikket, de én azért óvatos vagyok a piedesztálra emeléssel minden esetben - padláslesöprõ Nagy Imre úrnál is...
Ezek a dolgok nagyon ritkán egyszerûek. Vegyük Kossuthot! Kossuth pl. árvaházi pénzeket sikkasztott. Hoppá. Kártyaadósságai rendezésére, ha jól emlékszem. Hoppánégyzet. Ha viszont tovább ássuk magunkat a mátrixban, akkor kiderül az is, hogy a korabeli jogi keretek között elvileg ezt megtehette, mert határidõre a szükséges helyen a rábízott összeggel mégiscsak elszámolt. Így már viszont oké? És, ha ezt végül mégsem tudta volna megtenni? Vagy ha ez így eddig rendben is van, mi van aztán a szabadságharc utáni dobbantással, az egész szar Görgeyre hátékázásával? Aki mondjuk maga sem volt egy egyszerû ember...
Szóval érthetõ (végtére is, csak a közelmúltat tekintve Göbbels óta tudjuk), hogy a tömegeknek egyszerû, monokróm történelemszemléletet kell leadni; különösen így van ez, ha a politika cuppan rá a jóságra.
Én mindezt a problémát igyekszem azzal áthidalni, hogy úgy tekintem, "hõsök" nincsenek. Vannak emberek, akik az akkori vagy a mai kor mércéjével nézve az átlagnál többször cselekszenek "jól" (bár itt is bejön a képbe az, hogy a szándéknak kell stimmelnie, a végkimenetelnek, vagy mindkettõnek? A "jó"-nak mire kell irányulnia? A családra, a nemzetre, a klánra, Európára, a Földre?), van, aki szinte csak azt, és van, aki idõnként azt is, ezt is.
A történelemnek számomra nem az az üzenete, hogy jók és rosszak vesznek minket körbe.