A nõies tudatosság szélsõségesen befelé forduló. Egy nõ önmagában él: parányi világ - a lehetõ legkisebb - veszi õt körül. Ez az oka annak, hogy egy nõ érdeklõdését nem igazán tudod felkelteni a hatalmas jelentõségû dolgok iránt. Nem. Nem tudsz vele Vietnámról beszélni, mert nem törõdik vele. Vietnám túl messze van, túl távoli. Õ inkább a családjával, a férjével, a gyermekeivel, a kutyájával, a bútorokkal, a rádióval, a tévével van elfoglalva. Csak egy kicsi világ van körülötte: csupán a minimum. Egy férfinak nagyon nehéz egy nõvel intelligensen beszélgetnie, mert a nõ körül csak ez a parányi világ létezik - más világban él. A nõ csak akkor szép, ha csendben van: abban a pillanatban, ahogy beszélni kezd, csupa butaságot fecseg. Szeretni tud, de nem tud intelligensen társalogni. Képtelen filozofikus lenni. Ezek a dolgok túlságosan távol állnak tõle, ezért nem törõdik velük. Saját világának kicsiny körében él, ahol õ a középpont. Bármirõl is legyen szó, számára csak annak van jelentõsége, aminek vele kapcsolatban jelentõsége van - egyébként minden más érdektelen. Nem érti, miért foglalkoztat téged Vietnám. Mi történt veled? Hiszen neked egyáltalán semmi közöd a vietnámiakhoz. Hogy dúl-e ott háború vagy sem, az nem rád tartozik. És amikor beteg a gyerek, te akkor is csak Vietnám miatt aggódsz. Nem tudja elhinni, hogy te képes vagy az újságot olvasni, mikor õ ott van melletted.
A nõ világa más. Egy nõ centripetális, befelé forduló. Minden nõ indiai, függetlenül attól, hol él. A férfi ezzel szemben centrifugális, azaz kifelé forduló. Abban a pillanatban, ahogy talál valami kibúvót, elmenekül otthonról. Csak akkor jön haza, amikor már nincs hova mennie, amikor már az összes klub és pub és hotel bezárt. Akkor már mi mást tehetne? Nincs hová mennie, hát hazamegy.
A nõ mindig otthon-centrikus. Csak akkor megy el otthonról, ha muszáj, ha nem tehet mást. Egyébként otthon-központú.
A férfi egy igazi csavargó, egy vándor. A családi élet egészét a nõ teremti, nem a férfi. Tulajdonképpen az egész civilizáció a nõ miatt létezhet - a férfinek ehhez semmi köze. Ha lehetne, akkor a férfi csak vándorolna - otthon nélkül, civilizáció nélkül. A férfi kifelé, a nõ befelé törekvõ: a férfi extrovertált, a nõ introvertált. A férfit mindig jobban érdekli valami rajta kívül álló dolog, ezért tûnik egészségesebbnek. Hiszen amikor túl sokat foglalkozol magaddal, egy idõ után beteggé is válsz. A férfi ezért boldogabbnak tûnik.
A nõk mindig szomorúbbak, és túl sokat foglalkoznak önmagukkal. Egy kis fejfájás, és máris aggódnak, mert õk belül élnek - a fejfájás egyre csak nõ és nõ, végül aránytalanul naggyá válik. Egy férfi könnyen elfelejti a fejfájását, mert még sok más dolog van kívül, amiért fájhat a feje. Annyi bosszúsággal és gonddal veszi körül magát, hogy még csak lehetõsége sincs arra, hogy észrevegye az igazi fejfájást, és megértse annak okát. Számára ez olyan jelentéktelen, hogy teljesen megfeledkezik róla. Egy nõ mindig aggódik - valamit megérez a lábában vagy a kezében, a hátában vagy a gyomrában... mindig történik valami, mert a tudatossága befelé összpontosul. Egy férfi kevésbé beteges, sokkal egészségesebb, sokkal kifelé irányulóbb, jobban érdekli, mi történik másokkal.
Nos ezt persze nem én írtam, hanem Osho A fû nõ magától címû könyvében. :))
Ettõl függetlenül egyetértek vele, és jól rávilágít a helyzet okára. Persze általánosítás, így is érvelhetnének egyesek; én úgy fogom fel, hogy ez a férfi és nõi alaptípusokat jellemzi, a többséget.
Magamon viszont sok nõi vonást észreveszek, én introvertált típus vagyok, és sokat rágódok dolgokon. Viszont érdekel a külvilág, és nem képzelek úgy betegségeket magmnak, mint a nõk. A fiúkat tényleg egészségesebbnek lehet látni, sokat nevetnek mosolyognak, de abban biztos vagyok, hogy ez a tulajdonságuk az együgyûségükbõl fakad, és a gondolattalanságukból.
A nõk jobban tudnak szeretni, nálam feltétlenül jobban, a gondolkodásban labdába se rúghatnak mellettem :)
A szívüket jobban megélik, ezért bátrabbak. A férfiak gyávábbak, bár magamból indulok ki.