Ez a fejezet Stifler kisöccsének, Mattnek a zenetáborbeli csetlés-botlását mutatja be. Azt már az Universal pénzeszsákai is sejtették, hogy kirobbanó sikerre nem számíthatnak a mozipénztáraknál, inkább csak és kizárólag DVD-n jelentetik meg a produktumot világszerte, így Magyarországon is december elején. Az elsõ három rész forgatókönyvírója sajnos nem mûködött közre a produkcióban és bizony a stáblistán több, eddig ismeretlen név is szerepel, mi több a régi szereplõk közül gyakorlatilag mindnyájan visszamondták a közremûködést, így nélkülöznünk kell Jim-et, Finch-t, és az idióta Steve Stifler-t is, ám helyette sok, eddig ismeretlen arc bemutatkozásának lehetünk tanúi. A régiek közül mindösszesen két színészt láthatunk viszont, Jim faterját, a zseniális Eugene Levy-t és „Sherminatort”, azaz Chris Owen-t.
Matt Stifler a bátyja mellett csak másodhegedûs a családban, hiába akar beszállni Steve Bránermájszter Production néven futó vállalkozásába, ami mellesleg ágyéktájat ingerlõ erotikus filmeket gyárt, az rá se hederít. Matt elhatározza, hogy mindenáron megmutatja fivérének, hogy õ igenis tud legalább olyan jó filmeket csinálni és igyekezetét látva beveszi a családi vállalkozásba. Még az sem szegi kedvét, amikor haverjaival elkövetett sorozatos baklövési következtében a nyári zenetáborba számûzik mûvelõdni. Eszébe jutnak a suliban futó pletykák, miszerint a zenebuzi lányok meglehetõsen nimfománnak számítanak és ez ideális táptalaj lehet a kukkolós videói felfuttatásához. Persze nem megy minden úgy elsõre, ahogy eltervezte, rájön, hogy csak akkor férkõzhet az iskola zenekarjának hölgytagjainak kegyeibe, ha õ is csatlakozik a muzsikaimádók körébe. A többiek érthetõen nem nézik jó szemmel Matt hirtelen jött személyiségváltozását gyanakodni kezdenek, de mivel a fiú addig is nem tesz keresztbe nekik, ráhagyják. Arra maga a kis Stifler se számit, hogy egyhamar belehabarodik a dögös karmester lányba, Elyse-be, így a leányzóhoz hasonlóan az õ szívügyévé is válik elnyerni a iskolák között zajló verseny fõdíját, a zenekupát.
A filmek ezalatt forognak tovább – akár a nõi zuhanyzóban elhelyezett webkamerára gondolunk, vagy arra az önjáró robotra, amellyel könnyûszerrel bepillantást nyerhetünk a leányzók szoknyája alá - köszönhetõen Matt beavatott technikai zseni szobatársának hathatós segítségével. Matt kicsapongó személyiségét nem sikerül sokáig kordában tartania, ha esetleg néha rossz fát tesz a tûzre, mondjuk ha a nemi szerve egészen véletlenül beszorul egy fúvós hangszerbe, ilyenkor jön jól a megértõ újdonsült nevelõ, Jim apukája. Nyilvánvaló tény, hogy Matt rossz csillagzat alatt született, egyhamar kitudódik a zenetábori látogatásának valódi célja, melynek következtében még az friss barátságok és szerelmek is szertefoszlanak, és hiába a Stifer lökött mivolta, azért mégis bujkál benne némi önmarcangolás tetteiért, így végül elhatározza, csakazértis segít megnyerni csapatának a kupát. A terv képlete roppant egyszerû: megpróbál hashajtót csempészni az ellenfél csapatának ivólevébe, csakhogy egy véletlen folytán az felcserélõdik saját iskolájának üdítõével, így a káosz beteljesül: nemhogy a kupát nem sikerül megnyerni, de ezáltal Elyse ösztöndíja is elúszott, de persze mindig van még megoldás…
Az elsõ három rész forgatókönyvírójának, Adam Herznek a nélkülözésével is sikerült egy könnyed, lökött kikapcsolódást nyújtani, melybõl – a korábbi epizódokhoz hasonlóan – nem hiányoznak a gusztustalanabb jelenetek sem. Pl. amikor Matt saját spermáját csempészi az ellenfél karmesterének fényvédõ naptejes tubusába, garantáltan mi is öklendezni fogunk, vagy ha ettõl nem, attól mindenképp, hogy látjuk amint a kis Stifler benyakalja a trombitákban összegyûlt idegen nyálat energia ital helyett – bár ahogy jobban belegondolok, lehet, hogy több tápanyagot nyert vele, mint attól a szintetikus löttyöktõl (én kérek elnézést :P)! Az ehhez hasonló mókásabb jelenetek miatt vágták meg a filmet nyolc perccel, szerencsére mi Magyarországon a vágatlan verzióban gyönyörködhetünk majd. A fiatalok színészi teljesítményérõl még messzemenõ következtetéseket felesleges lenne levonni, lévén sokuknak ez az elsõ filmje, pl. Matt-et alakító Tad Hilgenbrinck-rõl perpillanat nem is találtam semmi érdemlegeset a pályafutására rákeresve, viszont a bájos Elyse-t megszemélyesítõ Arielle Kebbel karrierje már nem ennél a szerepnél indult növekedésnek, tucatnyi TV szereplésen kívül jópár nagyobb mozifilmben is láthattuk a 20 éves leányzó angyali pofikáját.
A Band Camp 10 milliós elõállítási költségére rácáfolva bizakodhat a tékák pénztáránál a kedvezõ eladási mutatókban, annak ellenére, hogy kétségtelenül ez széria leggyengébb epizódja. Nem is tudható be ez a régi szereplõk hiányának, elvégre ki kíváncsi egy tinifilmben harmincas éveit megközelítõ kamufiatalokra? Na jó, egy-egy mellékszerep elejéig azért jó lett volna õket viszontlátni, annak ellenére, hogy nem róluk szól a film. A „pitefilmek” hangulatos (?) velejárója a zúzó punkzenék aláfestés gyanánt, most sincs ez másképpen, bár én személy szerint más mûfajban utazom, ám a film elején felcsendülõ nóta engem is kellõen ráhangolt a vidám témára. Maradandó alkotásra nem is számíthattuk A zenetáborban esetében sem, mindazonáltal barátnõvel összebújva nem is találhatunk kellemesebb szórakozást egy vasárnap délután. A DVD-t egészen pontosan a Mikulás fogja hozni a magyar gyerekeknek, azaz december 6-án érkezik. A film nekem bejövõs, bár a ráadott szám nem feltétlen ezt tükrözi: 6.5/10. Ja és még egy dolog, a film hivatalos honlapján te is megalkothatod saját erotikus kisfilmedet, az enyémet megtalálhatod itt.
Mûfaj: színes, amerikai vígjáték
Származás: USA
Játékidõ: 87 perc
Szereplõk: Tad Hilgenbrinck (Matt Stifler), Eugene Levy (Mr. Levenstein), Arielle Kebbel (Elyse), Jason Earles (Ernie Kaplowitz), Tara Killian (Patty)
Rendezõ: Steve Rash
Forgatókönyv: Brad Riddell
Operatõr: Victor J. Kemper
Vágó: Danny Saphire
Zene: Robert Folk
Hazai DVD-premier: 2005. december 6.
Extrák. Bakiparádé, kimaradt jelenetek, Kisfilm – a zenetábor huncut naplója, Kisfilm – a zenetábor piszkos titkai, Kisfilm – titkos robotkamerás felvétel, Videoklip – Baby Got Back