Szerintem nem velük van a gond hanem a szülõkkel. Dolgoznak vakulásig aztán elfelejtik egyszercsak, hogy miért. Ha egyszer még az én életemben valamilyen csoda folytán a magyar állampolgárságú és jóérzésû magyarok összefognának és talán követelnék a jussukat a befizetett adók után, és felébresztenék az igenmélyen farbatisztelt politikusokat, hogy nem mi vagyunk õértük hanem õk vannak miértünk, és összeszkábálnánk egy olyan élhetõ országot ahol lehet és érdemes gyereket szülni akkor remélem lesz erõm ahhoz, hogy pesszimizmusra neveljem a gyerekem, és mindenben a rosszat keresse, minden érmének megnézze mindkét oldalát, és a rosszat ismerje meg, hogy rájöjjön lehet jó is az élet!
De ehhez tenni és tenni kell. Nem elég a gang-ben nagyarcnak lenni!
Sokadjára olvasom el a Cion bölcseinek jegyzõkönyvét és sajnos egyre több realitást látok benne, hogy egy virágzó kapitalizmusnak a leghasznosabb a fogyasztói társadalom. Megosztani a népet!!! Ez a jelszó! Uszítsuk a városi embert a vidékire! A városiak sajnos azt hiszik nélülük nincs világ! Holott ha jobban megnézzük ki mit tesz a közösbe akkor még a vak is látja hogy város nélkül legfeljebb ez a szar amin gépelek, amit nézek, ez a technika nem lenne. És mi lenne a várossal vidék nélkül?! Felcseperedésem folyamás számos városi tahóval találkoztam mint jómagam akik szinte szégyennel ejtik ki a szájukon, hogy "vidéko rokonok" meg "azt se tuggya mi a vindóz". Sajnálatosan a vidékiek és a városiak megosztása nagyon is jól alakul. A városi ember számára a vidék és a természet nem más mint egy tárgy, egy forrás amit ki lehet és ki kell szipojozni. De egy biztos. A városi embernek koránsem olyan fontos a család. Ezek a betontömbbel is megelégedõ alkáli elemek (matrix) nem tudják, hogy miért élnek! Édesapám halálakor jöttem rá amikor azt mondta, hogy nem akar meghalni mert még nem élt eleget. Igaza volt. Egy tróger munkás volt aki tisztességesen akart megélni. És mindíg arra várt, hogy egyszer neki is lehet olyan. Egyszer Õ is átélheti azt. Holott már régen elfelejtette, hogy valójában miért is él. Vidéki gyerekként nevelkedett a Jászságban. Édesanyám békés megyei. De fiatal korukban felkerültek Pestre, a csillogásba. A csillogásba ami hazudott nekik. És elfelejtették miért is élnek. Mára 3-an maradtunk a családban. A bátyám, édesanyám és jómagam. De a családunk szétesett. És ez az ami a kapitalizmusnak kedvez. Megölni a család eszméjét! Megölni minden család egyetlen összetartó rugugóját! Az anya lelkét! Minden kislány már gyerekkorában felvértezõdik azzal a képességgel amivel össze tudja tartani a családot. Már ha családban nevelkedik és szeretetet, nevelést kap. És felkészítik legkésõbb 8-10 éves korára a nagybetûs élet legfontosabb dolgaira, hogy ne hagyja magát becsapni! Ésszel éljen és a szemét látásra ne nézésre használja! A gyerekek a legvédtelenebbek a tv reklámok és egyéb amerikamajmoló faxságokkal, a mûanyag kajákkal és az 1000 felõl érkezõ negatív és becsapó hatásokkal szemben. A gyógyszerekkel a divattal a szórakoztató elektronikával a gyerekjátékokkal kapcsolatban hányszor teszi fel magának a kérdést az ember: SZÜKSÉGEM VAN-E RÁ? Vajon a hiánybetegséget coldrexxel kell orvosolni ami még a szlogenjébõl is kiderül: a tünetek enyhítésére! A ruhám attól lesz melegebb mert rajta van a nike jel? Az életem akkor lesz teljesebb ha 60 ezerért veszek videókarit mert a cod2 nem megy rajta? De a legfontosabb, hogy egy gyerek nem fogja fetenni magának a kérdést: Kell-e az újabb játék? A szülõ viszont vesz. Vásárol mert azért dolgozik, hogy éljen és a szeretteire költse. Kérdem én mi kell annak a gyereknek? Újabb játék vagy gondoskodás, nevelés és szeretet?
Szóval szerintem hiába fikázzuk az öregeket, hogy õk még tehettek volna... vagy a szomszédot mert nem tesz semmit a tisztességes emberek közös céljai érdekében. Magunkban kéne keresni a hibát hiszen a szomszédot nehezebb megváltoztatni! Egyrész sajnálom, hogy kis tizenéves csitrik bedõlnek egy nála jóval idõsebb pedónak aki aztán megmutatja ám milyen a nagyvilági élet. Másrészt a szüleit okolom mindazért mert átengedte az utcának, a gyerek környezetének a gyereknevelés szerepét. A gyerek persze mindent jobban akar tudni és "majd én megmutatom" veti magát a nagyvilágba. Sajnos a barátnõm is így nõtt fel. Budapest aglomerációjában szép családi környezetben élehetett volna ha a szülõk nem a saját életüket abajgatják. Egyik megcsalta a másikat és vissza. Mindezt oda vezetem vissza, hogy baromi nagy a kínálat mindenbõl. És mivel ez van megnõ a kereslet is. (szükségem van-e rá?!) Közben persze etetik a gyereket szánalmasan mintha saját magukat nyugtatgatnák, hogy: "de azért a család együtt marad!" Közben a gyerek a dizájnosabb haverokhoz nyúl akik persze drogokkal élnek, könnyû pénzszerzést választanak (autólopás) és sorra kihasználják, darab húsnak nézik és sárba tiporják a maradék emberi önbecsülését. Gazdag "nemszámít az élet" gyerekek ezek. Fogalmuk sincs a valódi értékekrõl mert van pénz dögivel. Egyszerûen tönkre teszi a tehetõs emberek gyerekeinek az életét a pénz. Közben barátnõm túlvan egy áldozatként átélt nemierõszak kisérleten. Lelkileg legalább annyira megvisel ez egy nõt. Sokadjára mesélem el neki életemet miként nõttem fel a nyolcadik kerületben. Hiába. Olyan ez mint a drog. Én sose mertem kipróbálni mondván elég nekem az alkohol az is bõven kielégíti a szükségletemet. De amitõl jobban féltem, hogy ha mély ponton vagyok akkor hozzányúlok. Amíg nem tudom milyen, nem vágyik a lelkem rá. Ez is hiányzik a mai gyerekekbõl. Az önmegtartóztatás. Pesszimista vagyok mert a világ rossz. Rossz, mert nem törõdünk vele, mi emberek. És amíg gyanakvó és mindenben rosszat keresõ ember vagyok addig kevesebb rossz meglepetés ér. Viszont sokkal többet jelent nekem a kellemes csalódás! Tudom értékelni azt a nõt aki nem brahiból vesztette el a szüzességét 13 évesen. Azt az embert aki felméri saját szükségleteit és tudja magát más ember szemével nézni.
Nem a fiatalok tehetnek arról amilyenek, hanem azok az emberek akik hagyják õket illúziókban és csillogás hitben élni. Ezen a világon talán a gyerekek és tinik akik a legkevesebbet tudnak tenni a világért hiszen még õk maguk is segítségre, támogatásra szorulnak.