Mindig gondolj arra, hogy még ha mindened elvennék, de TÉNYLEG mindened, még akkor is megmaradna utoljára az életed. Ez adhat egy kis fogalmat a tényleges értékérõl, nem? És az élet esetünkben a test és a szellem épségét jelenti. Ha pedig ezek épek, az egyet jelent azzal, hogy idõt kapsz a cselekvésre, gondolkodásra - további életre, javításra, újításra, esélyekre - amit akarsz.
Egyszer - halál komolyan mondom! - esküdj meg MAGADNAK, hogy az öngyilkosságnak még a gondolatát is hagyod a picsäba. Biztosan lesznek olyan pillanataid, amikor ismét megfordul a fejedben, hogy mennyire egyszerû lenne megoldani azzal mindent, de olyankor majd ez remélhetõleg pofánvág. És utána rájössz, hogy mekkora marha lettél volna... =) Bármit dobj el. Pénzt, embereket, javaid, barátaid, érzéseid, bármit - azokat mind elõrõl fel lehet építeni, ha ügyes és szerencsés vagy. És sosem késõ, és sosem elég újrakezdeni. De ha kinyírod magad, onnan végképp nincs load game.
Bár azt a gyilkolászást is gondold végig.
Nem azt mondom, hogy élj úgy, mint egy normális ember, mert olyan nincs, hogy normális, és olyan végképp nincs, hogy ember - de az élethez ne nyúlj, úgy vélem. Se a máséhoz, se a magadéhoz.