A Hostel-es fiaskó tényleg gáz, de csak a reklám volt a lényeg, maga a film semmiféle kapcsolatban nincs Tarantino munkásságával. A Ponyvaregény meg nemcsak a bazmegelés miatt robbant nagyot, egy halom más értéke volt. Az akkori lineális és facsipesz bonyolultságú filmek idején jött elõ a megkavart történetmeséléssel amit azóta is elõszeretettel alkalmaznak más filmekben, a jó karaktereknek hála egy rakás kezdõ vagy ismeretlen színészt emelt be a tudatba (Thurman, Rhames), vagy hozott vissza az életbe (Travolta), vagy adott nekik lehetõséget a skatulyából kitörésre (Willis). Behozta a tartalmas(nak tûnõ) párbeszédet az akció közé. A jó és stílusos soundtrackek fontossága is elõrébb került a listán azóta. Azonfelül az igazi ínyenceknek plusz tartalmat is kínált ami az egyszerû utcáról beesett nézõnek esetleg le sem esett. Persze mindenkinek szíve joga eldönteni hogy szereti-e vagy nem, de szvsz mindenképp fontos film, meglátszik a manapság is érezhetõ hatásán is.