A bolygóközi ûr – akárcsak maga az Univerzum – energiától feszül. Valóságos energia-özönben élünk, csupán a megfelelõ technikát kell a megfelelõ helyen alkalmaznunk. Az Egyesült Államok Energia Hiavatalának (US. Energy Department) kérésére már 1978-79 ben kidolgozták a tudósok az SPS (SOLAR POWER SATELLITE – Napenergiát gyûjtõ Mûholdak ) tervet. Ennek lényege a napenergiát elektromos árammá konvertáló napcellákból épített, a Föld (késõbb más, a Naphoz elég közel keringõ bolygó/hold) körül keringõ óriáskollektorok építése. (Méretük igazán impozáns lenne: egy-egy kollektor akár a Csepel-sziget méretét is elérné – gyk: nem csupán a budapesti Csepelre gondolok, hanem az egész Csepel-szigetre!) A begyûjtött és átalakított energiát mikrohullámú sugárnyalábba gyûjtve sugároznánk a Földre (adott égitestre), ahol visszaalakítanánk elektromos energiává
(ebbõl következik, hogy a napkollektorok geoszinkron pályán keringenének, azaz „lentrõl”, az adott égitestrõl nézve egy ponton maradnának – az adott visszaalakító-erõmû felett)
Fõképp a Föld számára jelentene sokat ezen kollektorok megépítése. Tiszta energiát adna számunkra, mentesítené a Föld légkörét a jelenleg igen szennyezõ (az üvegház-hatást kiváltó szén-dioxidot és pl. rákkeltõ anyagokat a levegõbe ömlesztõ) hagyományos erõmûvektõl, és a maghasadásos atomerõmûveknél is jóval biztonságosabb lenne. Megépítése ugyan költséges, de az energiát ingyen nyerné – még a karbantartás melett is igen olcsón adna áramot számunkra.
Az elsõ kolóniákat – A Holdvárosnál már leírt „helyi” erõmûvek mellett – szintén kellõ energiával tudnák ellátni (természetesen a Naptól mért távolságának és méretének függvényében – a Föld esetében pl. egy ilyen kollektor 1-10 de akár 100 Megawatt leadására lenne képes)