Az a baj, hogy részben itt fordított a helyzet, mert a számítógépnél elõny a kompaktság, távcsövekbõl viszont egyre nagyobb kell. Régen Newton még maga polírozta a fémtükröt a távcsövébe. Ma meg nemzetközi összefogás kellenek minden új távcsõhöz (már ami nagyobb akar lenni az eddigieknél). Az áttörés szerintem a múlt században megtörtént (optikai tartományban). Sokat javítani már nem lehet a légkör miatt. A rádiótávcsöveknek viszont már a Föld sem elég nagy, az interferometriás mérésekhez részben vagy teljesen ki fognak költözni az ûrbe.
Az ALMA rádiótávcsõ rendszer még földi lesz (2011, 560 millio dolláros project) ezzel már felbonthatóak lesznek a galaxishalmazok. De egyelõre elérhetetlenül messze van az, hogy távoli galaxisokban csillagokat úgy figyeljünk meg mint pl az Andromédában.
A nagy, tengeren túli távcsövekhez meg alig lehet távcsõ idõt kapni. Azt is fõleg amerikaiak viszik el. Konkrét dolgokkal kell elõállni, hogymit akarunk mérni, milyen eredményt várunk, miért fontos az, miért pont ez a távcsõ, mûszer kell. És jó esetben adnak pár napot, de inkább csak órákat. Dehát hol van ez a Hubble ûrtávcsõ több 10 napos integrációs idejû méréseitõl?