Tegnap szörnyû élményben volt részem, ugyanis érzékeny szaglószervem ellen indítottak frontális támadást.
Szóval a tegnapi napon, kora délután egy kültelki BKV-buszra szerettem volna felszállni a végállomásán, így nagyban csörtetek végig az odavezetõ utcán, amikor is megcsapta az orromat az a tipikus "tirpákszag". Ez az univerzális gyûjtõnév kiválóan összefoglal olyan különféle bûzöket, melyet igénytelen (de nem csöves) humanoidok szoktak árasztani maguk körül. Ennek a szagnak forrása igen gyakran valami nagyon olcsó, kommersz illatosítószer-szar, melyet a TESÓban szoktak árleszállításon forgalmazni fõként, és a sok "büdös" birka megveszi, mert "ócsó és akkcijós!"
Gratula.
Miután a szag egyre erõsbödött, elkezdtem gyorsabban haladni, közben a kabátujjamon keresztül vettem a levegõt. Rövidesen sikerült is megpillantani a bûz forrását, egy 60 év körüli, látszólag normálisan, de kissé ódivatúan öltözködött, vénlány-tanárnõ kinézetû egyén formájában, akit nagy ívben ki is kerültem ebbõl kifolyólag, és mit tesz Isten? Amint elébe kerültem, megszûnt a bûz! Egyértelmûen õ árasztotta.
Most már több oxigén birtokában, és valamelyest jobb életkedvvel mászok tovább a buszvégállomáshoz, és bizony amilyen peches vagyok, éppen az orrom elõtt távozik a busz. Jobb híján, várom a másikat, pár perc múlva be is áll a következõ, felszállok, leülök elöl.
Ekkor legnagyobb rémületemre észreveszem azt, amire a legkevésbé számítottam. Amit még a legszörnyûbb rémálmaim mélységeiben se tudtam volna soha elképzelni. A "bûztanárnõ" is megérkezett idõközben, és nagyon méregeti a jármûvet. De...még NEM száll fel!
Ilyenkor még a hitetlen is nyomban vallásossá változik, én is könyörgök az égiekhez legalább tucatnyi imafélével fohászkodva, hogy ne szálljon fel ez a két lábon járó kíngázgyár, de persze nincs szerencsém: felszáll.
És leül mögém!!
A következõ pillanatban szétterül az iszonyat ócska, nehéz pacsuli szaga, és mivel féltem a félórája jóízûen elköltött ebédemet, felpattanok a jó kis helyemrõl, majd Schumacher-t megjátszó sebességgel hátrahúzok a busz végébe.
De egy bûz mindfelett, egy bûz kegyetlen, egy bûz sötétbe zár, beterít mindent, oda is elgyûrûzik a végzet illata, látványosan, akarom mondani szaglányosan bemutatva a fizika azon törvényszerûségét, miszerint a gázmolekulák rendezetlenül mozognak, és zárt térben ezen mozgás közepette mindenhová eljutnak.
Oldal és tetõablaknyitás a következõ mûsorszám, mely tekintettel a még hûvös idõjárásra, erõsen ellenjavalt, de hát az álló buszba behányni sem éppen egy elegáns, higiénikus cselekedet. Ám ez sem sokat segít, mivel nincs huzat még.
Ekkor jön a már bevált csodafegyver, mely nem egyszer és nem kétszer megmentett már meg az efféle aljas gáztámadás ellen: a bõrkabát!
Mint egy jól kiképzett I. világháborús katona, az orromra-számra helyezem kabátom ujját, és így máris kirekeszthetem a nem kívánt bûzmolekulákat szaglószerveim környékérõl!
Innentõl pedig már szép és jó minden: a fülemben szól a zene, a büdösség megszûnt, belemélyedek a dal élvezetébe miközben mondogatom magamban : "A lélegzés az életem, hát abbahagyni nem merem" kezdetû, független létigazságot.
De mint kiváló megfigyelõ, azt is kifigyelem, hogy kinyílik a sofõrfülke ajtaja, s a vezetõ bácsi valahogy nagyon néz engem. Erre persze a kevés többi utas is lassan hátranéz. Majd valamit mond a sofõr, de nem hallom a zenétõl. Ekkor esik le, hogy ezek valszeg azt hiszik, hogy valami ágrólszakadt, csavargó szipus vagyok, és a kabátujjban hígítós zacsi van.
No de emberek? Ki látott már jól öltözött, kulturált kinézetû szipust?! Mert én még nem láttam ilyet, de avval tisztában vagyok, hogy az istenadta népnek nem erõssége a logika, induljunk csak ki a 4 évente megrendezendõ "választásokból" ugye.
De hát éppen itt az ideje megtudakolni, mi is a helyzet, úgyhogy kiveszem a fülembõl a mjúzikot, és barátságos vigyorral bámulok a sofõrre, azzal a tipikus "Mi van veled tesó?" tekintettel.
- Vérzik az orrod, vagy mi a gond? Segíthetek valamit?
Így nekem a sofõrbácsi.
Közömbös hangnemben, teljes nyugodsággal válaszolom erre:
- Az orrommal semmi gond nincs azonkívül, hogy valami rohadt büdös igénytelen szag van, és azért mentem hátra, de sajnos itt is érezni.
- Behányt valaki?
Kérdez vissza sofõrúr.
- Nem tudom - válaszolom - de ez a szag csak pár perce van itt, de nem hányás, szerintem valamelyik kedves utastárs okozhatja.
(Bûztanárnõ mindeközben lapítva kussol)
De köszi, hagyja csak, majd a huzat kiviszi úgyis. - folytatom, mire sofõrbácsi vállat vonva visszazárkózik, és elindítja a buszt. Végre!
A huzat valóban kitolta a bûz egy részét, de persze volt utánpótlás rendesen: bûzölgött a vén Ká, és ha kicsit lassabban ment a busz, jött a szag. Persze a mozgó ármánykohó nem szállt le nálamnál elõbb, így nem állt módomban bezörögni a sofõrhöz, és közölni vele hogy mi is volt ez az egész. Meg hogy nem vagyok bolond (annyira), csak nem bírom elviselni az ócska, nehéz szagokat.
De jó volt végül leszállni, nagyokat lélegezni a kipufogófüstös, üde pesti levegõbõl, kész megkönnyebbülést jelentett.
No igen. Régebben kissé hülyének néztem azokat, akik alacsony keresetük ellenére mindenáron fenntartanak valami ócska roncs, vagy éppen ratyi, de könnyen hozzáférhetõ autót (Szutyoki). Most már értem, és megértem miért tették-teszik ezt, és totálisan egyetértek ezekkel az emberekkel!
Ami van a mai budapesti (és gondolom vidéken is) tömegközlekedésben, azt egészen egyszerûen ép ésszel képtelenség hosszú távon elviselni!
És akkor megy a nagy barom pofázás tévében-rádióban, hogy csökkenteni kell az egyéni, és növelni a tömegközlekedés részarányát a városi közlekedésben!
És persze kik szajkózzák ezt? Az Audi A8-asból és egyéb szolgálati kocsikból kiszállogató, fullmilliomos politikai agyamentek, meg a megrögzött BKV-fanok, akiknek minden buszvezetõ és ellenõr puszipajtásuk!
Na persze, így könnyû pofázni, de aki mindennap kénytelen tömegközlekedni, ennyi mocskos büdös állat között, az valahogy nem igazán tudja az efféle jófejnek tûnõ, de valójában ostoba és elmebeteg kinyilatkoztatásokat kellõ türelemmel és átéléssel tolerálni!
Mert más f*szával verni a csalánt nem nehéz dolog, de tessék már belátni végre, hogy ez így ebben a formában már nem mehet sokáig! Állítólag egy európai ország vagyunk, de nekem néha nem úgy tûnik, és nem csak közlekedésileg.
De az a legborzasztóbb, hogy az emberek nagyrésze ennyire igénytelen, és sz*rik mindenre. Ha elég sokan felemelnék a hangjukat, el lehetne takarítani a jármûvekrõl a tetves, TBC-s hajléktalanokat, a koszos büdös ruhában csapatostul felszálló melósokat, meg a fenti történetben fõszerepet kapott Bûztanárnõt és társait is!
De mindenki sz*rik az egészre, és azt gondolja, hogy ez nem az õ problémája. Pedig dehogynem, ez a MI problémánk, az egész országé! Ez a kis pitiáner bûzeset is. És ha ez így folytatódik tovább, csak rosszabb és rosszabb lesz a helyzet, mert senki nem vállalja fel a véleményét, mert a butaság és a beletörõdés mára már nemzeti sport lett.
Valamikor ez nem így mûködött,a magamfajta békétlenkedõ hülye maradi barom meg csak nosztalgiázhat a régi, szép Budapest után.
Szal minden összegezve a F*SZ kivan, már elnézést.