Nem sokkal a hatodik generációs Golf bemutatása után debütált az új Golf Plus is, ám az egyterû esetében megelégedtek modellfrissítéssel is a tervezõk. Az autó ráncfelvarrott külsõt, módosított belsõt, új motorokat és váltókat kapott.
Három és fél évvel ezelõtt mutatkozott be a Golf tágasabb testvére, a kompakt egyterû kategóriában induló Golf Plus, ezért a hatodik generációs Golf bemutatása után a Volkswagen tervezõi megelégedtek azzal, hogy modellváltás helyett csupán ráncfelvarrásnak vessék alá az autót.
Az új Golf Plus, bár külsõre immár jobban emlékeztet a hatos Golfra, mégis az ötödik generáció alapjaira épül, ám számos technikai részlete már a hatos szériát idézi. A karosszéria hasonlóságait az új fényszórók és hûtõmaszk hivatott erõsíteni, de áttervezték a hátsó lökhárítót és a tetõsíneket is. Ahogyan modellfrissítésnél szokásos, a Golf Plus új rajzolatú könnyûfém kerekeket, valamint igényesebb utastéri anyagokat kapott. A hatos Golf néhány újdonsága is megtalálható benne: kicserélték a mûszereket, új a kormánykerék, valamint a klímaberendezés kezelõfelülete is. A kínálat is változott, az adagolófúvókás dízelmotorokat már az új, közös nyomócsöves dízelekre cserélték, amelyek teljesítménye 90 és 140 lóerõ közötti lehet, fogyasztásuk mintegy 8 decivel kisebb elõdjük étvágyánál. Elhagyták a hagyományos automataváltókat, helyettük a dupla kuplungos DSG automatizált váltó hat- és hétfokozatú kivitelei rendelhetõk, akárcsak a hatos Golfhoz. Olyan extrákat találunk a Golf Plus választékában, mint az adaptív tempomat, a tolatást segítõ kamerával ellátott Park Assist rendszer, de a felszereltségi szinteket is átvariálták. Az extralista különlegességeit a fekete és fehér színû Collectors Edition kivitelen szemléltetik a gyáriak.
Ugyan a bemutatót már decemberben megtartották, a Golf Plus felfrissített változata csak 2009 márciusában érkezik a Volkswagen kereskedéseibe.