Akárcsak két éve az Eb-n, ezúttal is tizenegyesekkel ütötte el az elõdöntõbe jutásért vívott mérkõzésen Portugália Angliát. Wayne Rooney kiállítása után sem született gól, és a tizenegyespárbajban még az is belefért a portugál csapatnak, hogy két játékosa is hibázzon – mert Ricardo kapus Frank Lampard, Steven Gerrard és Jamie Carragher lövését is hárította. A Sporting kapusa a világbajnokság meghatározó játékosai közé emelkedett.
„Nem vagyok hõs. Ha hõsökrõl beszélnek, én azt mondom: az egész portugál csapat hõsies játékosokból áll, mindenki hatalmas futballista” – szerénykedett Ricardo, aki februárban ünnepelte a 30. születésnapját. A mosolygós, és az angolok legyõzése után érthetõen örömmel a kamerák elé álló kapus azonban jól észrevehetõen ideges lett, amikor arról faggatták: szerencsés-e, hogy kivédett három tizenegyest: „A tizenegyespárbaj mindig lutri, de három védéshez több kell mint szerencse. Nézzék csak meg még egyszer a televízióban!”
A kapus késõbb elmondta, tudatosan készült arra, mit kell tennie, ha szétlövéssel dõl el a továbbjutás sorsa.
„A részletekrõl, kérem, ne is faggassanak, hiszen a titkaimat nem árulom el. Akkor mindent megtudnának rólam önök is, az ellenfelek is, ezt pedig nem akarhatja senki.”
Természetesen szóba került a 2004-es Európa-bajnokság negyeddöntõje is, amikor kesztyûjét a gyepre hajítva kivédte Darius Vassell lövését, majd õ maga értékesített egy tizenegyest, kiejtve Angliát.
„Semmi bajom az angol srácokkal, csípem õket – mosolygott Ricardo. – Igaz viszont, hogy a portugálokat jobban.”
A kapus elmondta még, nem emlékszik arra, hogy valaha három tizenegyest is kivédett volna egyetlen találkozón, noha ahogy õ fogalmazott, elég sok büntetõt kivédett már.
„Valójában akkor sem csüggedtem, amikor Hugo Viana a kapufát találta el vagy amikor Petit a kapu mellé lõtt – mondta Ricardo. – Akkor tényleg úgy festett, hogy nem mi jutunk tovább, de tele voltam önbizalommal. Tudtam, hogy a társaim bíznak bennem, és azt is, bár lehet, hogy ez túlságosan magasztosan hangzik: egész Portugália mögöttem van. Óriási érzés, hogy a világbajnokság elõdöntõjébe jutottunk.”