Két hete találkoztak elõször a Magyar Futball Akadémia tanulói ma, pedig lejátszották elsõ mérkõzésüket.
Az edzõi stáb nem kisebb feladatot vállalt magára, mint azt, hogy a szélrózsa minden irányából érkezett játékosokból csapatot kovácsol.
A 24 akadémista között találunk kispestit, szegedit, békéscsabait, esztergomit, salgótarjánit, ferencvárosit, újpestit, diósgyõrit, pécsit, kecskemétit és három nagyváradi fiút is.
A gárda elsõ megmérettetése ma délelõtt volt a Bozsik-stadion edzõpályáján, ahol az ellenfél a soroksáriak egy évvel idõsebb gárdája volt. Az edzõk kérésére 2x50 perces mérkõzést vívtak a csapatok, a nagy hõségre való tekintettel félidõnként egy ivószünettel.
A nagy meleg ellenére jó iramú mérkõzést láthattunk. A mieink elejétõl fogva nagy iramot diktálták, így a vendégek nem igen veszélyeztették a kapunkat, Vereckei kapusnak például a 30. percben kellet elõször játékba avatkoznia.
Örömteli volt látni, hogy a csapat több gólos vezetés tudatában sem állt le, nem vett vissza az iramból, hanem a saját játékát erõszakolta rá ellenfelére.
Láthattunk néhány jó teljesítményt: Mindenek elõtt Volent Rolandot kell megemlíteni, aki négy gólja mellet, egy kapufát is lõtt, és önzetlenségét bizonyítandó egy gólpasszt is adott. A román származású Moga a szakvezetõk szerint nagy tehetség. A fiú két hete még egy mukkot sem tudott magyarul, szorgalmának köszönhetõen egyre több szót tud a nyelvünkön. Hliva az elõzõ szezon kispesti csapatából került az akadémia tanulói közé, és hogy nem véletlenül azt a második félidõben, egyéni akcióból szerzett góljával bizonyította. Vermes az elõkészítésben jeleskedett, de egy ügyes átemelõs góljával bizonyította, hogy a kapu elõtt sem jön zavarba. Sándor fürge, gyors, erõszakos és ami fontos kapura veszélyes, rúgott egy szép gólt, és egy nagy kapufát. Nagy Armand hasznos tagja volt a csapatnak, rengeteget futott, sokat ütközött és azokból rendre jól jött ki.
A végig sportszerû, nagy iramú mérkõzés jó felkészülést biztosított az augusztus 11-én kezdõdõ bajnokságra.
Bp. Honvéd - Soroksár 9-1 (5-1)
Bozsik-stadion, edzõpálya
Gól: Volent (4), Vermes, Sándor, Kemény, Lengyel, Hliva.
1. félidõ: Vereckei - Balázs, Sarnyai, Ráduly, Copas - Moga, Nagy A. - Vermes - Berezvai, Volent, Sándor.